Vadkakast vert a Falco KC

Az Enternet-Internet férfi Kosárlabda Ligát a fordulóig vezető Debrecen 111:102-re kapitulált a Sugár úti sportcsarnokban.

Amerikai center adok-kapokkal indult a mérkőzés, emitt Heinle és Eaker volt eredményes, a másik oldalon Green tartotta övéit. Az elején túlzás lett volna kosárözönről beszélni, a felek ugyanis gondosan megszervezték védekezésüket, az első negyedben nem is fickándoztak a csapatok kulcsemberei.

Pankár és Kálmán például tíz percig pontot sem dobott, ez is magyarázata lehet az első negyed utáni magabiztos vendégvezetésnek.

Külön kell szólnunk a játékvezetésről. Szabó és Faidt sporttársak tizenöt másodpercenként, legtöbbször indokolatlanul szakították félbe a játékot, élvezhetetlenné téve ezzel a meccset. Következetlen ítéleteikkel a kosarasokat és a nézőket egyformán bosszantották. Szabó bíró a 18. percben ért fel a csúcsra, ötpontos vendégvezetésnél félbeszakította a meccset, s csak akkor volt hajlandó folytatni, amikor kérésére egy biztonsági őr kivezette a teremből az őt sértegető nézőt. A közjáték a Debrecent zavarta meg jobban, az ellenállhatatlanul játszó Heinle triplájával 8:7 után a 19. percben (46:44) ismét a házigazdáknál volt az előny. Sőt, Kálmán egy perc alatt dobott öt pontja révén szünetre is megnyugodhattak a sárga-feketék.

A folytatásban is a Kálmán-Heinle duó ügyködött a leghatékonyabban, általuk a harmadik negyed végére döntetlen állásból plusz hét lett a Falconak. A másik oldalon a magas szerkezet bejött egy darabig Ráthonyi Tamásnak, Bukva és Green sok gondot okozott a szombathelyieknek, a debreceni mezőnyemberek azonban nem remekeltek. Az utolsó negyedben a két csereember, Gráczer és Dénes lépett elő főszereplővé (Kálmán és Heinle mellé), vezérletükkel a 36. percre 95:80-as vezetésre tett szert az FKC. Az utolsó négy percben hiába szórt tizenkilenc pontot az addig gyengélkedő Lee, a hazai győzelmet nem fenyegette veszély.

Falco KC Szombathely_Debreceni Vadkakasok 111:102 (16:23, 35:26, 29:24, 31:29). _ Szombathely, 800 néző, NB I-es kosárlabda-mérkőzés, vezette: Szabó Gy, Faidt.

Falco: KÁLMÁN 36, Alexe 10/3, Pankár 7/6, HEINLE 30/6, Eaker 2. Csere: DÉNES 10/3, GRÁCZER 12/6, Sallay 2, Borszéki 2. Edző: Zsoldos András.

Debrecen: Fodor M. 6, LEE 39/9, GREEN 19, Gémes 8/6, BUKVA 23. Csere: Ádám _, Tóth G. 7/3, Lakatos 4, Simon N. 2, Boldizsár 4. Edző: Ráthonyi Tamás.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 5:2, 11. perc: 16:25, 17. perc: 39:44, 28. perc: 67:67, 31. perc: 82:73, 36. perc: 95:80.

Kipontozódott: Fodor a 26., Borszéki a 34., Eaker a 36., Alexe és Sallay a 38., Lakatos a 39.percben.

Zsoldos András: - Nagyon komoly csapatmunkát csináltunk, ebből mindenki kivette a részét. Ez az igazi Falco! Remélem a folytatás is ilyen lesz.

Ráthonyi Tamás: - Gratulálok a játékosaimnak, hogy mindent elkövettek, de ebben a háborúban nem volt esélyünk. A faultarány beszédes...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!