Tévés meccs lesz és új időpontra kerül a Falco-Körmend

Jövő szombat helyett egy nappal korábban,13-án pénteken 18 órától játsszák a vasi kosárlabda rangadót.

Jövő szombat helyett egy nappal korábban,13-án pénteken 18 órától játsszák a vasi kosárlabda rangadót. A Falco-Körmend meccs időpont módosításának oka az m2 élő közvetítése.

Sportdiplomáciai fronton komoly sikert könyvelhetett el az FKC Szombathely. A klub ügyvezetőjét, Gráczer Györgyöt beválasztották a Magyar Kosárlabda Liga ötfős intéző bizottságba. Abba a testületbe, amely a minap megállapodást kötött a Magyar Televízióval két bajnoki rangadó élő közvetítéséről.

A helyzet nem rózsás, hiszen meccsenként egy millió forintot a liga utal át az MTV-nek, tehát még mindig fordítva ülünk a lovon, mi fizetünk, ahelyett, hogy megvennék az árunkat, ám mégis úgy gondoltuk, hogy megér ennyit a nézők, szponzorok kiszolgálása. Azért is törekedtünk megállapodásra a közszolgálati televízióval, mert ha most nem közvetített volna az m2, akkor februárig biztosan lemondhattunk volna a kosárlabda képernyőre kerüléséről - tört lándzsát a képernyőképes játék mellett Gráczer György. Aki bár szerényen hallgat róla, nem kis része van abban, hogy a most szombati Paks-Kaposvár bajnoki mellett 13-án pénteken (vajh, kinek lesz majd balszerencsés e nap) hat órától a Falco-Körmend rangadót közvetíti az m2.

- Intézőbizottsági tagságom ideje alatt igyekszem majd nem csak klubom, a Falco, de a nyugat-magyarországi csapatok érdekeit is képviselni - jegyezte meg az ügyvezető.

A tévés közvetítésekről még annyit, hogy a liga a bajnokság elején az idényre szóló, 12 találkozót magába foglaló szerződést kötött a Sport1-gyel. A csatorna három meccset már adott (két férfi és egy női Eb-középdöntő csoportmeccset), s vélhetően a szezon végéig láthatunk még élvezetes derbiket, ha máskor nem hát a bajnokság finisében.

Más téma. Sorsoltak a Magyar Kupában. A tavalyi első hat csapat kiemelt volt, így a sárga-feketék is csak most, a legjobb 16 között csatlakoznak a küzdelmekhez. Az FKC ellenfele vagy a Szeged, vagy a MAFC lesz. Ha a B-csoportosgárda, akkor egy mérkőzésen, a fővárosban dől el a nyolc közé jutás, ám ha a Tisza-partiakkal kerülnek össze Kálmánék, akkor a lebonyolítás oda-visszavágós alapon történik. A nyolcaddöntő további párosítása: PVSK-Körmend, Diana SE-Szolnok, Nyíregyháza-Kecskemét, Veszprém-Göd vagy Salgótarján, Atomerőmű-Soproni Ászok, Kaposvár-ZTE, Albacomp-Debrecen. Az MKOSZ által megjelölt játéknapok: január 4-5, és 11-12.

A végére még egy jó hír a listavezető Debrecen pénteki vendégjátéka előtt: edzőmeccsen, Kálmánnak, Alexével és Eakerrel a fedélzeten simán, 110:87-re verte az FKC a fehérorosz Kojenecet szerződtető bajnoki sereghajtó Dombóvárt.

Falco KC Szombathely_Dombóvári VMSE 110:87 (33:21, 24:18, 21:29, 32:19).
Szombathely, vezette: Sabáli, Tóth.

Falco: Kálmán 18, Alexe 26/12, Pankár 8, Borszéki 5/3, Heinle 28/15.
Csere: Eaker 13, Gráczer 4, Dénes 6, Sallay 2, Henrik.
Edző: Zsoldos András.

A Dombóvár legjobb pontszerzői: Spivey 22/3, Halimics 20/12, Kojenec 16.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!