A 26 esztendős kiválóság, Pankár Tibor a felkészülés kezdetéhez vezeti vissza a jelenlegi, valljuk be őszintén, nem éppen rózsás állapotot.
- Rengeteg célt kitűztek a csapat elé, s természetesen nekünk játékosoknak is komoly elvárásaink vannak magunkkal szemben, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a felkészülési időszak egyáltalán nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük. A légiósok későn érkeztek, sérülések is hátráltatták a munkánkat, azaz korántsem volt tökéletes az indulás. Az összeszokottság hiánya a centerek és mezőnyök között a mai napig meglátszik, no és védekezésben is van még mit előrelépnünk. Egyszóval a felkészülés alatt történtek, legalábbis az én megítélésem szerint, nem adtak okot a kezdeti vérmes reményekre. Ezzel együtt is állítom: a Szegedet és a Kecskemétet egy Falconak minden körülmények között le kell győznie. Rengeteg munkára van még szükségünk ahhoz, hogy igazán működjön a csapatjátékunk. Az emberek egyébként úton, útfélen megállítanak bennünket, s érdeklődnek, miért nem tudtunk nyerni. Természetesen minket is borzasztóan bántanak a vereségek, de mindenkinek azt mondom, hogy hajtottunk, küzdöttünk, amit tudtunk megtettünk a győzelem érdekében. Sajnos ennyi jött össze. Az edzéseken egyébként hellyel-közzel már meg tudjuk valósítani edzőnk elképzeléseit, ám a mérkőzéseken még nem sikerül ugyanez. Mondom, sok, nagyon sok munka vár még ránk. Egyébként szép hasonlattal élve könnyű a fekvő emberbe belerúgni, felsegíteni annál nehezebb. Most van igazán nagy szükség szurkolóink segítségére! A magunk, játékosok részéről azt ígérhetem, hogy edzéseken, meccseken mindenki rátesz még egy lapáttal, még jobban fogunk küzdeni, hajtani. Jó volna, ha drukkereink is ugyanezt tennék a maguk területén, mert azzal együtt, hogy megértem és jogosnak tartom elkeseredésüket, úgy gondolom, bajban ismerszik meg az igazi szurkoló.
Hát, ehhez mi sem tudunk sokat hozzátenni.
A forduló további eredményei:
Debrecen_Sopron 89:77 (az Ászoktól elküldték Jávorszkit és Kovacsevicset, helyükre Maljkovicsot igazolták).
Kaposvár_Szolnok 73:64 (a hazaiaknál nem játszott a részleges bokaszalag-szakadást szenvedett Jackson, valamint a műtét előtt álló Fülöp, a másik oldalon most debütált az Abeljanov helyére szerződtetett szlovén Zoran Martic edző).
Univer_Körmend 82:87 (Mujanovics 33, a 17 éves Lóránt Péter 9 pontot szerzett a Marcban).
Dombóvár_ZTE 76:83 (McClendon 14, Cseranics 27, Kámán és Nisavics 18-18 pont).
Szeged_Atomerőmű 73:90 (A Sole Rawlins, a Paks Davis nélkül játszott).