A baj nem jár egyedül, nem elég, hogy Szegeden 90:87-re kikapott csapatunk, még Kálmán László csapatkapitány is megsérült. A válogatott irányító combizom sérüléssel bajlódik. A hét első napjaiban nem is edzett, szerdán viszont már megpróbálkozott a mozgással. Az évtized Falcójának törzsgárdistája egyelőre maga sem tudja, hogy képes lesz-e vállalni a játékot.
_ Mindegy, hogy velem, vagy nélkülem, a lényeg, hogy nyerjünk. A mezőny roppant kiegyensúlyozott, minden egyes győzelemért alaposan meg kell harcolni _ vélekedett az irányító, aki úgy látja, a visszafogottabb FKC szezonkezdet oka, hogy a gárda igazából még nem rázódott össze. A támadójátékkal alapvetően nincsen probléma, tekintettel arra, hogy rendszeresen 80-100 pont körül dobnak a sárga-feketék, a védekezés viszont... Nos, erről csak annyit, hogy Zalaegerszegen 82, a Soprontól 98, Szegeden pedig 90 pontot kapott az együttes.
Márpedig a Zsoldos-féle, de manapság az összes hatékony kosárlabda-iskola alaptézise a szigorú védekezés. Az eddig három vereséggel álló újonc Univer KSE ellen egyszerűen nem lehet hibázni, egy esetleges vereség esetén (persze erre gondolni sem merünk) ugyanis komoly lépéshátrányba kerülnénk a riválisokkal szemben, arról nem is beszélve, hogy nyakunkon a fehérvári és a hazai Kaposvár elleni rangadó.
Végül néhány szóval a kecskemétiekről. A csapat edzője az a Molnár Csaba, aki tavaly bravúrosan az élvonalban tartotta a Szegedet. Az állandóan kritikus anyagi helyzetet megelégelve a szakember a szebb reményekkel kecsegtető kecskemétiekhez igazolt, s vitte magával a kétméteres, több poszton bevethető ifjú titánt, a pontranglistán 13,3-as átlaggal jelenleg legjobb (30.) univerest, Tanács Attilát. Rajta kívül a Szolnokról ismert játékmester Takács Attila, a Debrecenből megszerzett amerikai hátvéd Clint McDaniel, valamint az exkörmendi Delmonte Madison számít húzónévnek. Utóbbit egy hete a térdével műtötték, így rá még szűk egy hónapig nem számíthat a pénteki vendég. Ne feledkezzünk meg a szerb center Alekszandr Radenkovicsról (6 lepattanó és 12,3 pont az átlaga), s pár rutinos rókáról Mérész Tamásról, Munteán Andrásról, vagy Bovánovics Miklósról.
Egyszóval nem lesz könnyű mérkőzés, de a Falco KC Szombathely számára csak egy eredmény elfogadható, a győzelem. És ezt akkor is ki kell vívni, ha netán Kálmán László péntek este hétre nem lesz hadrafogható.