Magyarázat helyett

Okos ember más kárán tanul, a buta sajátján. Tavaly egyszer már megtréfálta a Falcót a Szeged, ám úgy látszik, nem volt elég a tanulópénz.

- Sajnálatos módon ugyanaz történt, mint Zalaegerszegen. Félidőben, 46:33-as vezetésnél azt hittük, hogy vége a meccsnek. A folytatásban már nem koncentrálunk eléggé, sem támadásban, sem védekezésben - idézte fel a kellemetlen szombat esti élményt a történtekre jópárat aludva Zsoldos András, az FKC Szombathely vezetőedzője, aki szerint szünet után sok rossz és könnyelmű döntést hoztak tanítványai.

- Pedig lehetett arra számítani, hogy nehéz meccs lesz, ha más nem, a tavalyi találkozó intő jel kellett volna, hogy legyen.
- Intő jel is volt. A meccs előtt és a szünetben is arra hívtam fel a játékosok figyelmét, hogy 40 percen keresztül kell figyelni, mégsem koncentráltak eléggé, minden mondatom pusztába kiáltott szóval ért fel.

- Mikor érezte, hogy ebből nagy baj lehet?
- Már a harmadik negyed elején kikértem időmet, hogy jobb útra térítsem a csapatot, sajnos ez sem használt. Amikor pedig éreztük a bajt, akkor is rossz megoldásokat választottunk. Mindenki egyedül akarta megnyerni a meccset, pedig ez csapatjáték.

- Lesz-e anyagi következménye a vereségnek, magyarán számíthatnak-e büntetésre a játékosok?
- Következménye biztos, hogy lesz, hiszen ez a fajta hozzáállás elfogadhatatlan. Ugyanakkor én sem kívánom kivonni magam a felelősség alól, vállalom a rám eső részt. Például a negyedik negyedben rossz döntést hoztam, mikor a két faultos center közül Heinlének szavaztam bizalmat. A büntetés mibenléte egyébként a csapat belügye, nem tartozik a nyilvánosságra, ezért erről többet nem is szeretnék mondani.

- Tiszteletben tartva álláspontját, arra lennék kíváncsi, látott-e valami pozitívumot a csapat játékában?
- Dénes Gabinak az első félidőben volt néhány szép megoldása védekezésben, s olykor Kálmán Laci is művelt hasznos dolgokat.

- Pénteken jön a Kecskemét, aztán következik két rangadó. Mire számít az elkövetkezendő találkozókon?
- Az Univert feltétlenül le kell győznünk, de a székesfehérvári, és a Kaposvár elleni hazai mérkőzés lesz az igazi értékmérő.

További eredmények:

Szolnok_Univer 83:69 (szombaton menesztették Rasid Abeljanovot, a Szolnok edzőjét, mondván három forduló alatt nem tudta összeilleszteni csapatát)
Debrecen_Kaposvár 92:83 (a hajdúságiak légiósai, Bukva, Lee és Green vitták a prímet)
Sopron_Körmend 78:84 (a tizenegyedik percben már hússzal vezetett a Marc)
Dombóvár_Albacomp 67:75 (Lapovot, 33 pont, nem tudták tartani a hazaiak)
ZTE_Atomerőmű 84:77 (Kámán 24, a paksiaknál debütált McMahan 2 pontig jutott)

A bajnokság állása
EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga "A" csoport

1. Albacomp 3 3 0 259-222 1,000
2. ZTE KK 3 3 0 225-208 1,000
3. Debreceni Vadkakasok 3 3 0 249-231 1,000
4. Kaposvári Klíma-Vill 3 2 1 281-254 0,833
5. MOL Szolnok 3 2 1 218-203 0,833
6. Marc-Körmend 3 2 1 251-244 0,833
7. Atomerőmű SE 3 1 2 260-243 0,667
8. Falco KC-Szombathely 3 1 2 267-270 0,667
9. Sole-Szedeák 3 1 2 243-275 0,667
10. Soproni Ászok 3 0 3 251-268 0,500
11. Dombóvári VMSE 3 0 3 235-277 0,500
12. Univer KSE 3 0 3 233-277 0,500

Vonatkozó cikkünk:
Egy kellemetlen meglepetés

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!