Elindult a Falco

A játék egyelőre még döcögött, de az első győzelem így is megvan. A vezetőedző szerint sok munka vár még a Falcora.

Aki azt gondolta, hogy csapatunk könnyedén elintézi majd az újonc Sopront, az nagyot tévedett. A meccs végig szoros volt, a 36. percben még döntetlent mutatott az eredményjelző, a vége 103:98 lett, ide.

- Kezdeném azzal, hogy ez a Sopron már nem a tavalyi Sopron. Szinte minden poszton kicserélődött, ráadásul Parker kivételével, aki kicsit később csatlakozott a többiekhez, már három hónapja együtt dolgoznak. Ezzel szemben mi alig két hete álltunk össze - ismertette a kiindulási alapot Zsoldos András, aki úgy látja, a sárga-feketék védekezése az első félidőben még sok kívánnivalót hagyott maga után.

- Gyengén védekeztünk, nem volt lepattanó, ebből következőleg indulni sem tudtunk. Amikor pedig nálunk volt a labda gyakorta túlzottan is fel akartuk pörgetni a játékot, még akkor is, amikor a meccshelyzet ezt egyáltalán nem indokolta.

- És akkor azt még nem is említette, hogy Gerald Eakert az első húsz percben nem nagyon keresték a labdával a többiek...
- Pedig rengeteget hangsúlyoztam, hogy Eakert bátran vegyék be a játékba. Szünet után szerencsére Eaker is több szerephez jutott. Mindezt egyébként annak tudom be, hogy az utóbbi évek Falcója mindig a mezőnyemberekről szólt. Az én alapelvem a feladatmegosztás. Kritikus szituációban ne csak a kisember vállalkozzon! Egyensúlyba kell hoznunk a centerek és a mezőnyemberek feladatmegoldó lehetőségeit.

- Ha már a centerek, Heinle pazarul játszott mindkét meccsen.
- Az eredményességére valóban nem lehet panasz, következő lépésben azt várom tőle, hogy végre kamatoztassa jó passzolókészségét. Mert nem csak a csapatrészek között fontos egyensúlyt teremteni, de az is lényeges, hogy legyen meg a megfelelő dobóegyensúly. Márpedig nálunk az eddigi két találkozón a legjobb kezű emberek nem vállalkoztak eleget. Ha Heinle többet passzol, még jobbak lehetünk.

- Mikorra kerülhet tökéletes egyensúlyi állapotba a gárda?
- Nem megy egyik napról a másikra, de hát azért dolgozunk, hogy időről időre egyre jobbak legyünk. Hitem szerint mikorra nagyon fontos lesz, az alapszakasz második körére, már az általam elképzeltek szerint tudunk teljesíteni.

A második forduló további eredményei:
Mol Szolnok_ZTE KK 54:59 (Cseranics: 17 pont, 17 lepattanó), Kaposvári Klíma Vill_Univer KSE 111:85 (Jackson 33/6, Madison sérülés miatt nem játszott), Atomerőmű SE_Dombóvári VMSE 103:72 (Érsek 17/3, a Paks leigazolta McMahant), Albacomp_Sole Szedeák 101:76 (Moseley 24, Bencze Z. 19, ill Scekic 17), Marc-Körmend_Debreceni Vadkakasok 68:70 (Sola-Trummer 23-23, ill. Bukva 21, Lee 19).

Vonatkozó cikkünk:
Ha nehezen is, de sikerült

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!