- Ami az anyagiakat illeti, csak abban vagyok biztos, hogy a Szegednél jobban állunk - tárta szét a karját a Falco KC Szombathelyt működtető gazdasági társaság ügyvezetője Gráczer György, aki amondó, a riválisok általában több pénzből gazdálkodhatnak, mint a sárga-feketék.
A csapat két főtulajdonosa a Falco Forgácslapgyártó Rt.és a szombathelyi önkormányzat. Előbbi is jelentősen a zsebébe nyúlt - alaptámogatás és iparűzési adó - s utóbbi is nagyon kitett magáért. Szombathely megyei jogú város képviselőtestülete csütörtöki közgyűlésén a költségvetés módosítási csomag részeként erre a fél évre 25 millió forintot szavazott meg az együttesnek. A tavalyi idényben összesen 40 milliót fordított a város a csapatra, idén, ha tavasszal is megszavazzák a 25 milliót, ez 50 millió forint lehet.
- A város nagyon komolyan mellénk állt, de azt hiszem a gárda tavalyi bravúros eredményével maximálisan rászolgált a bizalomra. Lehetőségeinkhez mérten ebben a szezonban sem szeretnénk lejjebb adni, bár azt reálisan látni kell, hogy a költségvetésünk nem predesztinál bennünket a dobogóra. Az első hatban lenni is szép eredmény lenne, de az igazi az volna, ha meg tudnánk ismételni a tavalyi évet. Hatodik emberünk, lelkes közönségünk segítségével ez idén is sikerülhet _ mondta Gráczer György, aki végezetül elárulta, a Falco éves költségvetése hozzávetőleg 130-140 millió forint körül van. Ezen összeghez a két főtulajdonos mellett számtalan "apróbb" mecénás járul hozzá.
Emlékezetes, csapatunk szombaton 82:77-es vereséget szenvedett Zalaegerszegen.
Az első forduló további eredményei:
Debreceni Vadkakasok-Atomerőmű SE 87:80 (Fodor Gergő orrát törte), Dombóvári VMSE-Marc-Körmend 96:99 (kétszeri hosszabbítás után, Clay állkapocstörést szenvedett), Sole-Szedeák-Klíma Vill Kaposvári KK 77:87 (a Szeged bosnyákja, Mulic 22 pontot dobott, Ivkovics eltiltás miatt hiányzott a Kaposvárból), Soproni Ászok-Mol Szolnok 75:81 (csillogtak a Szolnok légiósa, az Ászoknál Walkét sérülés miatt le kellett cserélni),Univer KSE-Albacomp 79:83 (az újonc Kecskemét a zárónegyed előtt még vezetett).