Sikerült a felkészülés a bajnokságra - az elvégzett munkát így értékeli Szrecsko Szekulovics vezetőedző

Pankár sérülése nagy érvágás, de az edző bízik a fiatalokban. A Falco gyorsabb játékkal készül az októberi startra.

– Hogyan értékeled, sikerült-e a kitűzött feladatokat elvégezni a felkészülési időszakban?
– Igen, sikerült. Ehhez nagyban hozzá járult az, hogy a vezetőség teljesítette a kéréseimet: olyan játékosok kerültek a klubhoz, akiket én szerettem volna. Biztos vagyok abban, ha ezek a játékosok összeszoknak, jobban érzik egymást, akkor – mivel hasonló a játékfelfogásuk – jó csapatunk lesz.
Ezt az összeszokást nagyban hátráltatta, hogy Aliakszejev csak később tudott bekapcsolódni a munkába, ráadásul egy kisebb sérülése is akadályozta. Pankár Tibor súlyos sérülése is zavart okozott, hiszen így meg kellett változtatni a csapat játékáról kialakított koncepciót.

– A FALCO Csatár Kupán nagyon jól szerepelt a csapat, de a Göcsej Kupán azért már látszott, hogy nem szabad elbízni magunkat. Sok csapat átalakult, alaposan megerősödött.
– Igen, ez így van. Emiatt egy mérkőzés sem lesz könnyű, mint amilyen az elmúlt évben volt a például a Debrecen vagy a Dombóvár elleni meccs.
Visszatérve a kupára, Zalaegerszegre egy kicsit fáradtan érkezett a Falco, hiszen az utolsó 10 napban 7 mérkőzést játszottunk. Amellett, hogy fáradtak voltak a játékosok, Aliakszejev sem játszhatott, akire pedig nagy szükségünk van a palánk alatti munkában. Így aztán nem tudtuk azt nyújtani, amit elvártunk, vagy a szurkolók elvártak tőlünk. Ezen a tornán azonban már kezdtek megmutatkozni a jó oldalaink is.
Amiben viszont még sokat kell javulnunk, az a védekezés. Persze, tudnék kifogásokat találni, hivatkozni a játékosok fáradságára, a szokatlan kezdési időpontokra és kulcs játékosok hiányára, de úgy gondolom, az igazi megméretés majd a Dombóvár ellen, a bajnoki nyitányon lesz. Ezek csupán előkészületi mérkőzések voltak, sok lehetőséget adhattam Váradi Kornélnak és Will Tamásnak, akikre számítok az elkövetkezendő idényben.

– Tervezi-e még a klub, hogy a sérült Pankár Tibor helyére igazoljanak játékost?
– A szurkolók részéről állandó nyomás alatt voltunk, miért nem kaptak a fiatalok több lehetőséget: Most meg fogják kapni, ezért Tibor helyére nem hozunk senkit. Mert egyrészt olyan tudású játékost, mint Pankár, a magyar piacról nem tudunk igazolni, másrészt bízok abban, hogy a Váradi és Will kettős jól fogja ezt a feladatot megoldani. Bár felvetették, hogy korábban már itt szerepelt játékosokat hozzunk vissza, ezt én nem támogatom, mivel semmi szükség nincs arra, hogy a kispadot koptassák.

– A felkészülési mérkőzéseken feltűnt, hogy a tavalyihoz képest változott a csapat stílusa, sokkal gyorsabb játékot játszik a Falco, sok a szerzett labda
– Igen, ez a mostani csapat támadó szellemben játszik, ezért is játszottunk sok kosaras mérkőzéseket. Szeretnénk egy gyors, látványos játékot látni, amelyet a közönség is értékel és szeret, de azért a védekezésünket is kell javítani. Még mindig nem ismerik egymást a játékosok annyira, hogy a védekezésünk igazán hatékony lehessen. Igaz, egyre jobban csinálják a fiúk.

– Egy bő hét van már csak hátra a bajnoki nyitányig, mire helyeződik most a hangsúly a munkában?
– Most már könnyített edzések következnek. Fontos, hogy a csapat hozzá szokjon a normális menetrendhez és nyugodtan, sérülés mentesen készüljünk október hatodikára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!