A szurkolók figyelmét ugyan most az újjáalakult felnőtt csapat köti le, de a klub vezetése nagy figyelmet fordít arra is, hogy évek múlva is legyenek olyan játékosok, akik a felnőtt csapatban is megállják majd a helyüket. Ezért a klub toborzót hírdet a gyerekek számára. A jövő héten elkezdődik az iskolaév, így bizonnyára sokan jelenkeznek majd olyan gyerekek, akik kedvet éreznek a kosárlabdázásához. Most az általános iskola alsó tagozatosait várják szeptember 5-én fél öttöl a Nagy Lajos Gimnázium tornatermébe. Akik ebben az időpontban nem tudnak jelenkezni, azoknak erre a később is lehetőségük. Akiket kiválasztanak, azoknak hetente háromszor tartanak majd edzést. A különböző korosztályos csapatokban szereplőknek viszont, akik már versenyszerűen fognak kosarazni, a mérkőzések mellet még plussz egy napjukat is rá kell majd szánniuk a gyakorlásra.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!