Zsoldos András az ismerkedés napjaiban már jelezte, hogy játékosainak valós tudását csak éles helyzetben, azaz mérkőzésen fogja tudni igazán felmérni. Az újdonsült trénernek erre vasárnap nem volt lehetősége, mivel a megyei rangadón a Falcosok messze tudásuk alatt játszottak.
"Ennél már csak jobb jöhet, úgyhogy ez a mélypont!" - hangzott el a Marc Körmend ellen hazai pályán elszenvedett 65-90 arányú kiütéses piros-fekete győzelmet hozó találkozó után a szombathelyi sportcsarnok öltözőfolyosóján. A Falco lélektelen, rossz ritmusú játékot és nagyon gyenge védekezést produkált, ami mellé a körmendiek extázis-szerű kosárlabdája párosult, .fixálván a "kettest". Keresvén a pozitívumokat, Horváth Bencére esik a választás, aki a legtöbb borsot tudta törni Németh István, a körmendiek vezérének orra alá.
Zsoldos András bajnoki bemutatkozása tehát nem sikerült a legfényesebbre, ám mint azt már korábban is hallottuk, még csak az elkezdett munka elején járnak a sárga-feketék.
- A megbeszélt taktikából, illetve azok elemeiből a mérkőzésen semmit sem láttam vissza - kezdte Zsoldos. A gyors ritmusú kosárlabdát a vendégek játszották, aztán le is indítottak minket. A legnagyobb probléma azonban védekezésünkkel volt. Emellett támadójátékunkban rengeteg egyénieskedést véltem felfedezni, ami azt jelzi, hogy a fiúk nem bíznak egymásban, inkább maguk fejezik be az akciókat.
A munka azonban folyik tovább, a Falco KC Szombathely a Magyar kupa négyes döntőjére, és a play-off-ra készíti fel csapatát.