Vasi feljelentgetősdi – Ki miért akarja tönkretenni a Lami-Véd Körmendet?

Kosaras berkekben hónapok óta hallani: az amúgy is súlyos anyagi problémákkal küzdő Lami-Véd Körmendet a rivális szombathelyiek, élükön az alpolgármesterrel, anyagilag kívánják ellehetetleníteni.

Feljelentésekről is szóltak a hírek, meg arról is, hogy a körmendi kosárlabda klub fő szponzorát, a Lami-Védet Szombathely sportügyekért felelős alpolgármestere, dr. Czeglédy Csaba megfenyegette: ha szombathelyi cégként jövőre nem a Falcot támogatja, akkor elesik önkormányzati megrendeléseitől, sőt az APEH-et is a fejükre küldik.
Megpróbáltunk utánajárni: mi igaz a híresztelésekből.

Előzmények: egy éjszakai fórumozás
Az ügy „kirobbantója” egy szurkoló volt, aki a Falco KC honlapjának fórumára április 8-án ezt a bejegyzést rótta.

„Jó lenne, ha a városvezetésből valaki utána nézne annak, hogy az önkormányzati cégek mennyiért vásárolnak munkaruházatot egy évben a Lami-Védtől. Ugyanis ennek a hasznából Vajda L. a falu csapatát pénzeli, így a szombathelyi önkormányzati cégek közvetve a körmEND-et támogatják. Meg kéne fontolni más beszerzési forrás után nézni a munkaruházat területén. Biztos a Lami-Védnek is van konkurense, aki esetleg a FALCO-val kötne szponzori szerződést.”

Reagálás egy fura ígéretre
Fodor Sándornak, a Lami-Véd Körmend ügyvezetőjének nem is a szurkoló, sokkal inkább az ezt követő fórumozó, dr. Czeglédy Csaba hozzászólása verte ki a biztosítékot. Az alpolgármester ennyit írt: „Utánanézek”.

Fodor Sándor erre válaszul: „Utánanézek"- Reagálás egy fura ígéretre” címmel egy írást jelentetett meg a körmendi csapat honlapján. Ebben többek között ezt olvashatjuk:
„A mai magyar közéletben valamelyest járatosak pontosan tudják, hogy ez az egy szó mit jelent. Hogy egyrészről nem több puszta népszerűséghajhászásnál, másrészről viszont nagyon is valós fenyegetést rejthet magában… mindenesetre több, mint elgondolkodtató, hogy az elmúlt fél évben a csapatot működtető gazdasági társaságot, számunkra ismeretlen személyek minden lehetséges fórumon följelentették, s miután mindenki számára nyilvánvaló, hogy a bevételeink legalább 80 százalékát szponzori pénzekből szedjük össze, most éppen a szponzorainkat fenyegetik.”

A megbeszélésről…
A folytatásról szintén a körmendi csapat honlapjáról értesülhettünk, ahol szó esik egy telefonbeszélgetésről, amelyben az alpolgármester, Czeglédy biztosította Fodort arról, hogy távol áll tőle a két reprezentáns megyei csapat közötti indulatok gerjesztése.

Fodor Sándor: az ügy megnyugtató módon zárult
Elsőként Fodor Sándort, a Lami-Véd Körmend ügyvezetőjét kérdeztük, aki elmondta: a Falco-fórumon megjelent felvetést és az alpolgármesteri reagálást valóban rosszízűnek tartotta, mert nem szankcionálni kell egy szponzort, hanem megnyerni. Természetesen ő is hallott a szóbeszédről, de meg sem fordult a fejébe, hogy valóban a szombathelyi alpolgármester kívánja őket tönkretenni. A honlapon megjelent írása igazából egy elmélkedés volt.

Megnyugtatónak találta az alpolgármester hozzáállását is, és elmondta, hogy a két csapat vezetése és játékosai között soha semmilyen konfliktus nem volt, ami jó alap lehet az együttműködéshez. Szerinte az egészséges rivalizálás nem árthat egyik csapatnak sem, és a Falco és a Körmend vetélkedésének kizárólag a pályán kell eldőlnie.

Miért éppen a Lami-Véd?
Amikor a csapatot 11 éven át támogató Marc Cipőgyártó Kft. kivonult Magyarországról, a háromszoros bajnok, hatszoros kupagyőztes klub vezetőségének új támogatót kellett keresnie. Fodor szerint az, hogy pont egy szombathelyi cég, a Lami-Véd kapott az alkalmon, kimondottan üzletpolitikai kérdés, egy racionális döntés eredménye volt. Az ügylet nem a szurkolótáborok logikája mentén, vagy szimpátia alapján köttetett.

A Lami-Véd a munkaruházatban hazánkban az egyik legnagyobb vállalkozás, amely egy országosan is ismert csapat névhasználati jogát szerezte meg. Ez mégsem ugyanaz, mint valahol szponzorként szerepelni. A szombathelyi KC névhasználati jogát pedig ugye, a Falco esetében, ha akarták volna, akkor sem szerezhették volna meg. Ráadásul a körmendi csapat tradícióit tekintve eredményesebb, jobb reklámhordozó, mint a Falco, hiszen harminc éve az élvonalban van. Egyébként is, mindenkinek szíve joga eldönteni, kit szponzorál.

Valaki mégis lehetetlenné akarta tenni a Körmendet
Az is igaz, hogy a múlt évben minden lehetséges fórumon – utalt rá Fodor –, az APEH-től a rendőrségig feljelentették őket. (A feljelentgetés egyébként divat lehet kosárberkekben is, mert állítólag a Falcot is feljelentették már hasonló módon.)
Egyvalamit sikerült kinyomozniuk: a háttérben egy büki magánszemély áll, akit soha nem láttak, nem hallottak róla, nem ismerik, ahogyan az indítékait is homály fedi. Nem akarnak összeesküvés-elmélet gyártani, viszont tény, valaki állhatott mögötte, mert ez az ember semmilyen kapcsolatban sincs a csapattal. A feljelentgetések a tavalyi évben indultak meg. Azt viszont soha sem tételezték fel, hogy a szombathelyi városvezetésnek ehhez köze lenne.

A feljelentés alapján megindult vizsgálatok végül lezárultak, nem találtak semmit, de azzal sokat ártottak a csapatnak, hogy lekötötték a menedzsment energiáját.

Anyagi nehézségek
Fodor Sándor nem tagadta, a csapat olyan krízishelyzetben van, amely évekre megpecsételi sorsukat. Ugyan éves szinten 80-100 milliós a bevételük, jórészt szponzorokból és bérletekből, de ennek a nagy része az adósság rendezésére megy el.

Egy időben képbe került egy befektetői csoport, aki a csapatot, tetemes adósságaival együtt egy forint jelképes áron megvásárolta volna. Miért álltak el az üzlettől, a feljelentgetések hatására, vagy esetleg szombathelyi nyomásra? – kérdeztük az ügyvezetőtől.
Egy lehetséges üzleti tranzakció volt – magyarázta Fodor –, a befektetők a két hónapos tárgyalás után az üzletrészek megvásárlását túlságosan kockázatosnak minősítették.

Így más megoldás nem maradt, mint a teljes konszolidáció. A város polgármestere, Bebes István további támogatásáról biztosította a csapatot, és a bajok orvoslására kidolgoztak egy hosszútávú stratégiai tervet is.

Hosszú távon fennmaradhat egy megyében mind a két elsőosztályú csapat?
Nehezen – válaszolt a kérdésre Fodor Sándor –, hiszen mindkét csapat ugyanazon a piacon működik. Szombathely a Falconak 80 milliós önkormányzati támogatást ad, ennyiből tényleg lehet működni. Így eleve kedvezőbb helyzetből indulnak, mind ők. Körmend egy tizenkétezres kisváros, önkormányzata 11 millióval tud hozzájárulni a csapat működéséhez, ehhez jön a sportcsarnok 6-7 milliós támogatása. A Körmendnek így eleve sokkal több szponzorra van szüksége: és nem hatalmi szóval, munkával kell megszerezni őket.

Fölöslegesnek tartja a gyűlölködést
Szakmailag viszont szerinte mindenképpen jó, hogy a megyében két csapat van, az egészséges rivalizálás nem árthat senkinek. Racionális alapon persze elképzelhető a fúzió, a különböző gyökerek miatt azonban elképzelhetetlennek tűnik. Mindkét szurkolótábor lokálpatrióta. Fodor Sándor egyébként mélyen elítéli a szurkolótáborok közötti gyűlölködést. Szerinte a megyének büszkének kell lennie arra, hogy két ilyen volumenű csapattal is büszkélkedhet.

Megemlítette, épp most beszélt a Falco ügyvezető elnökével, Gráczer Györggyel, és megállapodtak abban, hogy szeretnék, ha a május 13-i meccs a megyei kosárlabda ünnepe lenne.

A rágalmak már az ominózus fórumbejegyzés előtt is terjedtek
Dr. Czeglédy Csabát, Szombathely alpolgármesterét felháborították a híresztelések: megjegyezte, a rágalmakat már az ominózus fórumbejegyzés előtt is hallotta. Mint mondta, sem Fodor Sándort, sem a Lami-Védet nem fenyegette meg.

Állítása szerint a Lami-Véd cégvezetőjével és Fodor Sándorral mindössze egyszer beszélt. Akkor futólag arról esett szó, hogyha a Lami-Véd kap a szombathelyi önkormányzattól megbízásokat, akkor cserébe a cég tíz százalékot visszaforgat a sportba. Aztán nem történt semmi. (Mint megtudtuk, ez állítólag teljesen elfogadott forma az üzleti világban, számos önkormányzatnak ígérnek ilyet megrendelés fejében.)

Miután elolvasta a fórumos bejegyzést, maga is meglepődött azon, hogy a Lami-Védnek mégis vannak önkormányzati megrendelései, habár nem szponzorál szombathelyi csapatokat. Ezért írta: utánanéz. Utána is nézett, és valóban kiderült, a Városgazdálkodási Kft.-től évi 13-14 millió forintos, a Vasi Volántól pedig 50 milliós megrendelése van. Ennyi történt.

Azonban esze ágában sincs beleszólni, ki kit szponzorál. Sőt alpolgármesterként tekintettel kell arra is lennie, hogy a körmendi csapat szurkolóinak egy része szombathelyi. Azt is tudja, hogy a Körmend nehéz anyagi helyzetben van, de sajnálja, hogy azok, akik a tudatos híresztelések mögött állnak, belőle akarnak bűnbakot csinálni...

Ám komolyabb szinten nem foglalkozik a Körmend dolgaival, nem is feladata.

Nincs, nem is lehet a Falconál kézi vezérlés
Az alpolgármester azt, miszerint kosaras körökben az a hír járja, hogy ő irányíja vaskézzel a Falcot, és még a csapat összeállításába is beleszól, valótlan állításnak tartja. Szó sincs erről, közölte, nincs, nem is lehet kézi vezérlés. A csapat legnagyobb támogatója a város, így sportért is felelős alpolgármesterként a csapat érdekében mindent meg kell tennie, napi szinten azonban nem tud velük foglalkozni. Persze vannak kivételes időszakok, ilyen hál' istennek a Falco elődöntőbe kerülése miatt a mostani, amikor szinte minden nap van valami, amiben egyeztetni kell a klub vezetésével, valamint a tulajdonostársakkal.

A szponzorok kapcsán az alpolgármester kérdésünkre még elmondta, szó sincs arról sem, hogy az önkormányzat cégeinél csak azok juthatnak hozzá bizonyos beszállításokhoz, akik aztán a bevétel bizonyos százalékát visszacsepegtetik a sportba. Ezt az adatok is bizonyítják, össze kell hasonlítani, hány beszállító van, és hány szponzor.
Ha úgy lenne, ahogy azt páran híresztelik, akkor az önkormányzatnak nem kellene ennyi pénzt belepumpálnia a sportba.

Miért épp a Körmend?
A körmendi csapat névadóját, a szombathelyi székhelyű Lami-Véd cégvezetőjét is megkerestük.

Vajda László közölte, az üggyel kapcsolatban egyet tud mondani: őt semmilyen szervezet, így a szombathelyi önkormányzat vagy Czeglédy Csaba alpolgármester sem fenyegette meg. Cégét ilyen jellegű támadás nem érte. Hosszú távon csak egyet szeretne, ha a körmendi kosárlabdacsapat és a Falco KC jól együtt tudna működni, amihez személyesen is segítséget kíván nyújtani.

Arra a kérdésünkre, hogy a szombathelyi székhelyű vállalkozás miért épp a körmendi vagy a büki, miért nem a szombathelyi sportot támogatja, a válasza csak ennyi volt: ez üzleti kérdés. Évek óta támogatták már a körmendi csapatot, tisztán üzleti szempontokat mérlegelve. És most, a névhasználati díj miatt, tisztán üzleti alapon jött létre ez a megállapodás is. A Lami-Véd egyébként az országban jelentős összegeket fektet a sportba, 6-8 NB I-es csapatot (futball-, kosár-, röplabda) támogat, és mindet üzleti alapon.

És a politikai?
Van, aki a feljelentgetések mögött, az anyagiakon túl pártpolitikai csetepatékat is sejt. Hiszen a körmendi önkormányzat erősen narancsos színezetű, ellentétben a szocialista vezetésű Szombathellyel. Egy biztos, a szombathelyi Falco KC kisebb tulajdonosai között például ott találjuk a Pro Savaria-s szombathelyi városatyát, Molnár Miklóst is, aki történetesen ősszel a Fidesz polgármesterjelöltje volt. Ennyiben azért nehéz sablonok mentén árkokat ásni.

Egy biztos, izgalmas mérkőzések várhatóak a két vasi kosárcsapat között, s valószínűleg mindenkinek az a jobb, ha a pályán, korrekt küzdelemben dőlnek el a dolgok. Végül is hol van mégegy megye, amely két ilyen csapattal büszkélkedhetne?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!