A Szolnoknál vendégeskedik a Falco

A Dombóvár ellen aratott győzelem után szombaton nehezebb feladat vár a szombathelyikre: Szolnokon a Tisza-parti Sportcsarnokban lépnek parkettra.

Gyógyulgató Kálmánnal, pihentebb Alexe-val, önbizalommal teli fiatalokkal, no és újra Wiley-val a fedélzeten vághat neki alföldi kirándulásának a Falco KC Szombathely csapata. A tét, rangadóhoz méltóan nem kicsi, hiszen a végelszámolásnál majdhogynem duplán érnek az egymás elleni sikerek.

Az őszi összecsapáson az akkor még Stephenssel felálló és kitűnő dobószázalékot produkáló vasiak tízpontos győzelmet arattak. A felek legutóbbi szolnoki derbijén, az emlékezetes tavalyi 1-8. helyért vívott rájátszásos összecsapáson mindkétszer a piros-feketék győztek (egyszer egy sérült Kálmánnal, egyszer pedig a válogatott irányítót nélkülöző FKC ellen).

Az esetleges és remélt győzelem most is bravúrnak számítana, hiszen a szolnoki oroszlánbarlang lakói jelenleg is a tabella második helyén állnak. Lapovék idén hazai pályán eddig nyolcszor léptek színre, és minden alkalommal őket ünnepelhette a közönség. Az áldozatok között szerepelt már az Albacomp UPC, a Marc Körmend és a címvédő KlimaVill Purona Kapsovár is.

Ha már a rangadóknál tartunk, meg kell említeni, hogy a sárga-feketék idegenben ugyanezen három alakulat ellen vették fel a harcot, eddig nem sok sikerrel, három fiaskó lett a vége. Most itt az alkalom, hogy egy csapásra két sorozat is megszakadjon...

Az idei bajnokság őszi találkozóján:
Falco KC Szombathely - MOL Szolnok 91-81 (23-24, 26-16, 25-20, 17-21)
Szombathely, 1300 néző. Vezette: dr. Valovics, Cimpan.
Falco: Kálmán (33/9), Stephens (15/3), Pankár (6), Wiley (13/3), Tarle (10). Csere: Gráczer (12/6), Borszéki (-), Dénes (-), Henrik (-), Sallay (2). Edző: Szrecsko Szekulovics.
Szolnok: Maljkovics (10/6), Mérész (15/9), Vukicevic (3/3), Orosz (17), Lapov (23). Csere: Cziczás (6), Pavlovic (7/3), Trepák (-). Edző: Goran Miljkovic.
Kipontozódott: Wiley (35.), Maljkovic (36.), Tarle (40.)

A Falco-Szolnok párharc története:
Az 1992/93-as szezonban találkozott egymással az időközben magukat kosaras-fellegvárakká kinövő városok csapatai. Az oda és visszavágón ugyan egyaránt Olajos siker született (89-80, 76-95), ám mégis elkezdődött egy folyamat, aminek jelenkori végkifejletét a szombat esti rangadók formájában követhetjük figyelemmel.
A Szuper Liga virágzásának köszönhetően egy idénnyel később, az úgynevezett rájátszásban találkozhattak a felek (a négy akkori legjobb magyar klub a SzL-ban vészelte át az alapszakaszt). A várva várt első Falco-s győzelemre azonban még nem jött el, egészen az 1996/97-es küzdelemsorozatig.

A folytatásban aztán újfent a Tisza-partiak vitézkedhettek, az "összesítésben" már 2-12 volt az állás, amikor érkezett a szombathelyi "Ezüst-csapat" és véget ért a szolnoki hegemónia. 1998/99. Az alapszakaszban mindenki megcsinálta a hazai kötelezőt, ám a sors úgy hozta, hogy a legjobb négy közé is csupán egymás testén keresztül vezetett az út. Ezt az utat pedig a Falco járhatta tovább (3-2), majd ha már úgy belekezdtek Kálmánék, a döntőig meg sem álltak. Egy évvel később hasonlóra sikeredett a forgatókönyv: az első körökben otthon nyerni tudott mindenki, ám jött az élet-halál harc, a rájátszás. Miért is kerülték volna el egymást a felek. A tét ezúttal a fináléba jutás volt és ekkor a piros-feketéknek állt a zászló: emlékezetes ceglédi partik után 3-0-al léphettek tovább Ivkovicsék. A 2000/2001-es bajnokságban mindkét alapszakaszbeli ütközetet a szombathelyi csapata nyerte, és akkor jön a rájátszás, természetesen benne a Falco-Szolnok rangadóval...

A legérdekesebb és legizgalmasabb találkozók krónikája:
Mindezek közül nyilván kiemelkedik a tavalyi "árvízes" csata, amely Cegléden került megrendezésre, és kétszeri hosszabbítást követően) 97-93-as "Olaj" győzelemmel zárult. Akkor a tovább és egyben a fináléba jutás szempontjából óriási lehetőséget szalasztottak el vasaik.

Egy évvel korábban, a későbbi "Ezüst-csapat" szintén meg kellett, hogy mérkőzzön a Tisza-parti legénységgel. A "Történelmet írt a Falco" főcímek mindet elárulnak. Szombathelyi kosárcsapat először jutott be a magyar bajnokság elődöntőjébe! Kálmán, Dzunics, Walke, Wiley, Bosnjak, Pankár és Krivacsevics léphettek pályára a Földi Sándor irányította csapatból. A 82-74-es diadallal pedig a 3-2-es összesítésnek köszönhetően folytatta nagy menetelését a Falco.

Ha már említettük a "ceglédi-izgalmakat", nem mehetünk el szó nélkül a krónikákban feljegyzett, három darab egy pontnyi különbséggel végződő találkozók mellett sem. 1995/96 mindekét alapszakaszbeli mérkőzése a lehető legszorosabban alakult: 98-99 Szombathelyen és 98-97 Szolnokon, sajnos mindkétszer a piros-feketék hagyhatták el győztesen a pályát. Nem úgy 1999 márciusában, a már említett "Ezüstévben". A 77-76-os hazai siker akkor az összesítésben 2-1-es Falco előnyt jelentett, nagyban hozzájárulva a végső továbbjutáshoz.

A felek csatározásainak eddigi talán legfontosabb mérkőzésén tavalyi az 1-8. helyért vívott rájátszás utolsó körében a piros-feketék győzni tudtak Szombathelyen, van hát miért törleszteni.

A Falco-Szolnok párharc állása: 12-22.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!