Döntőben a Falco!

Az Országos Ifjúsági Kupa elődöntőjében, heroikus küzdelemben, az utolsó pillanatokban átvéve a vezetést győzte le a Falco ifjúsági csapata a MAFC gárdáját.

A csoportmérkőzéseket követően már tudni lehetett, hogy a Diana ellen elszenvedett vereség egyben azt is jelentette Váradi Attila tanítványai számára, hogy az erőn felül teljesítő kecskemétiek helyett a nagyobb falatnak számító MAFC-osokkal kellett felvenniük a küzdelmet, már ami a döntőbe jutást illeti. Titkos persze minden szombathelyi érzelmű reménykedett abban, hogy a fináléban a Dianasok ellen mód lesz a törlesztésre, ám a találkozó esélyese a műegyetemisták voltak.

A mérkőzés ennek szellemében is kezdődött. A rengeteg futással és agresszív letámadással indító fővárosiaknak sikerült is meglépniük, vezettek olykor már tíz ponttal is. Persze a Dianas taktika nem is maradt következmény nélkül, hiszen fáradtak Terékék, sőt a "répázás" miatt kisvártatva szinte a tejes kezdő sor személyi hibás problémákkal küszködött. A Falco-sok pedig elkapták a fonalat, bejöttek a dobások, egyre több lett a kivédekezett vendégakció, ami aztán meg is bontotta a MAFC-osok csatasorát.

A fordulás utáni első pillanatok megint Dinnyés Attila fiairól szóltak, ám Herczeg vezérletével a sárga-feketék lőtávon belül tartották az eredményt. Helyzetükön ugyan nem könnyített az irányító Szegedi kipontozódása, és bár sokan (vélhetően a fővárosiak is) úgy gondolták, hogy ezzel eldőlt a parti, a szombathelyieknek eszük ágában sem volt feladni a harcot. Az utolsó perchez ötpontos MAFC vezetéssel fordultak a csapatok, de hol van még a vége...

A történések dióhéjban: a Falco kosarat dobott akciójából, a vendégek elhibázták lehetőségüket, sőt újabb kosarat kaptak, majd eladták a labdát. Herczeg pedig betört és a mérkőzés folyamán először, cirka két másodperccel a vége előtt vezetéshez juttatta csapatát. Ennyi pedig elég is volt az üdvösséghez, a Falco óriási küzdeni tudásával és megkaparintva a MAFC-osok hibáiból eredő lehetőséget kiharcolta a döntőbe jutást!

Vasárnap délután tehát lesz mód visszavágni a Diananak!

A torna zárónapjának programja:
08,30        7. helyért Szolnoki VSI - Kőbányai Darazsak
10,15        5. helyért Bp. Honvéd - Albacomp UPC
12,00 3. helyért MAFC - Univer SE Kecskemét
14,00 1. helyért Falco KC Szombathely - Diana SE
15,45 Eredményhirdetés

További információk a kupáról > > >
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!