A remek csütörtöki, első fordulóbeli kezdést követően a folytatásban újabb győzelmével, majd egy igaz győzelmet nem, de hatalmas csatát hozó rangadóval biztosította helyét a legjobb négy között a Falco csapata az Országos Ifjúsági Kupa Szombathelyen zajló országos fináléjában.
A könnyűnek aligha nevezhető csoportba kerülő szombathelyiek a nyitónapon a Bp. Honvéd ellen, szinte egyből-egy amolyan ki-ki mérkőzéssel indítottak. Váradi Attila tanítványai egyetlen negyed alatt tizenöt pontos előnyre tettek szert, ami végül ledolgozhatatlannak bizonyult a fővárosiak számára (Falco KC Szombathely - Bp. Honvéd 92-78).
A kitűnő kezdést követően pénteken délelőtt egy könnyebbnek ígérkező találkozón folytatták menetelésüket a sérülésektől megcsappant létszámú sárga-feketék (Tisza játékára a későbbiekben már nem is számíthatott a hazai szakvezetés). A Szolnoki VSI a Dianaától elszenvedett súlyos, több mint 70 pontra taksálható zakóval a tarsolyában próbálta meg feledtetni a történteket. A Tisza-partiakat azonban kísértette a közelmúlt, ugyanis szintén 44 pontot produkálva és szintén vereséggel hagyhatták el a parkettot (Falco KC Szombathely - Szolnoki VSI 88-44).
A Diana és a Falco tehát veretlenül érkezett el egymás elleni csoportdöntőjükhöz. A tét az első hely, és ahogyan akkor már tudni lehetett, az elődöntőbeli ellenfelek leosztása volt. A sokáig vezető, a játékot irányító és érett, tudatos kosárlabdát bemutató szombathelyiek a találkozó háromnegyedénél fáradni látszottak, az ebből az okból származó hibák pedig megbosszulták magukat, a Dianások fordítani, majd győzni tudtak a Sugár úton. Így szombaton már a döntőbe jutásért a Falco a MAFC csapatával, míg a Diana a kecskeméti Univer SE-vel kell, hogy viaskodjon.
A MAFC csapata csoportjában veretlenül végzett az első helyen, maga mögé utasítván a torna meglepetés-csapatát, az Univer SE-t, az Albacomp UPC-t és a Kőbányai Darazsakat.
A csoportok végeredménye:
"A" csoport: | ||
| 1. | Diana | 6 pont |
| 2. | Falco KC Szombathely | 5 pont |
| 3. | Bp. Honvéd | 4 pont |
| 4. | Szolnoki VSI | 3 pont |
"B" csoport: | ||
| 1. | MAFC | 6 pont |
| 2. | Univer SE | 5 pont |
| 3. | Albacomp UPC | 4 pont |
| 4. | Kőbányai Darazsak | 3 pont |
A párosítás:
5-8. helyért:
Albacomp UPC - Szolnoki VSI
Bp. Honvéd - Kőbányai Darazsak
1-4. helyért:
MAFC - Falco KC Szombathely
Diana SE - Univer SE Kecskemét