A szombathelyi szurkolókat szállító buszt sem kímélték a szolnoki drukkerek

Kőzápor zúdult a mérkőzés után a csarnokot elhagyó maroknyi sárga-fekete csapatra.

Mint már beszámoltunk róla, több atrocitás is érte a Falco csapatát, illetve szurkolóit meccs közben Szolnokon. Hiába volt a rendőri biztosítás a mérkőzés után, a sötétséget és a tömegbe elbújás lehetőségét kihasználva a szolnoki keménymag kődobálással igyekezett megbosszulni a pályán történteket.

Pedig ott nem történt más, minthogy sportszerű körülmények között győzött a Falco. A szombathelyieknek sikerült feljutniuk ugyan az autóbuszra, de mivel a csarnok körül nagy volt a tumultus, a rendőri felvezetés és védelem ellenére nem tudott rögtön elindulni a busz.

Ekkor érkezett a kőzápor és törött be a jobb oldali első üveg. A sérüléstől csupán az védte meg a mögötte ülőt, hogy duplafalú volt az üveg. Szerencsére a további dobások a jármű oldalára csapódtak és 50-60 méter megtétele után a felgyorsuló buszt már nem tudták követni a szolnokiak.

A kis létszámú, biztosítást végző rendőrök hiába próbáltak rendet teremteni, nem sikerült a dobálózókat kiemelni a tömegből. Németh Tibor – aki a szombathelyieket szállította – elmondta, az ügyben nem tett feljelentést a rendőrségen, hiszen esély sincs arra, hogy a tettest megtalálják. Ennek hiányában viszont a biztosító nem fizet, így a több tízezer forintos kárt neki kell majd fedeznie, amennyiben a Szolnoki Olaj KK vezetése nem él egy sportszerű gesztussal...

Vonatkozó cikkünk:
Nehéz a vereséget elviselni Szolnokon... Hogyan bántak a szombathelyeikkel?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!