Kisbérletet adott ki a Falco kosárlabda csapata három hazai mérkőzésére. Ebből kettöt már lejátszottak, azonban az eredetileg szombatra kiírt Zalaegerszeg elleni összecsapást egy nappal korábban, pénteken rendezik meg az Aréna Savariában.
Jövő hét végén tartják az országos tornászbajnokságot Szombarthelyen, ezért az eredeti időpontnál egy nappal korábban fogadja majd a Falco kosárlabda csapata a Nyíregyházát. Ezért vált szükségessé a ZTE elleni mérkőzés időpontjának is az előre hozása. Ez viszont azok számára gondot okozhat, akik a szombati időpont tudatában vették meg kisbérletüket.
Gráczer György ügyvezető elnök elnök elmondta, hogy akik nem tudnak a mérkőzésre elmenni, azoknak természetesen a klub vissza téríti az erre az alkalomra eső 1200 forintot az összecsapás megkezdése előtt. Azért, hogy a szurkolók kényelmesen kiérjenek a mérkőzés kezdetére, a szokásos időpontnál félórával későbben, 18 óra 30 perckor kezdődik majd a mérkőzés. A klub elnézést kér a kényszerű változtatás miatt, és a pénteki időpont ellenére azt kérik a szurkolóktól, hogy minél nagyobb számban biztassák a csapatot ezen a nagyon fontos találkozón.