A körmendi fiaskót követően vélemények egész sora hangzott el. Ezek szerint az első negyedben "felhalmozott" körmendi előny ledolgozása szinte lehetetlen feladat elé állította Kálmánékat, mondhatni eldőlt a mérkőzés. A piros-feketék beigazolták azon állításukat, miszerint tökéletesen felkészültek a Falcos figurákból, emellett pedig sikerült a sárga-feketék kulcsembereinek semlegesítése is. Ez volt a védekezés része, támadásban pedig szintén minden bejött a házigazdáknak, ontották a hárompontosokat.
Mindez Falcos oldalon pontosan ellentétesen működött, azaz sem egyik, sem pedig a másik palánk alatt nem ment a játék. Szrecsko Szekulovics, vezetőedző a produkciót is ennek szellemében minősítette:
- Semmit sem tudtunk megvalósítani abból, amit elterveztünk, ami annak volt köszönhető, hogy minden csapatrészben a nullával volt egyenlő a teljesítményünk - mondta.
A Falco csapatában külön érdekességnek számított Gráczer Zsolt szereplése, aki több éven keresztül Patonay Imre gárdáját erősítette. Kérdés, hogy mennyire tudta társai számára felvázolni a Marcosok játékstílusát.
- Beszélgettük a fiúkkal a körmendi kosarasok erősségeiről, szokásairól, igaz a lényeget korábbi felvételek segítségével meg is tudtuk nézni. Tudtuk, hogy jól dobnak távolról, ismert volt a szurkolók habitusa és elhangzott az is, hogy nem szabad engedni, hogy nagyon beinduljanak, mivel akkor hazai pályán megállíthatatlanok.
A végeredmény ismert.
Hogy mennyire fontos lenne azonban túllépni a történteken, azt a következő rangadóig vészesen fogyatkozó napok száma is jelzi, szerdán ugyanis a tavalyi döntő egyik szereplője, a paksi Atomerőmű lesz az ellenfél.