Tart a Falco-s lendület

A Nyíregyháza ellen aratott amolyan kötelező győzelem, ha nem is minden bökkenő nélkül, de simán leglett, mondhatni szoros volt egy ideig a derbi, de egyetlen percig sem volt kétséges, hogy ki nyeri a csatát.

A sárga-feketék szinte egyetlen perces ritmusváltásukkal eldöntötték a mérkőzést, igaz mindehhez kellettek többek között Szrecsko Szekulovics jóérzékű cseréi.

  • Tudjuk, hogy erős a kispadunk, így bátran nyúlhatok bármelyik játékosom segítségéért. Nem érzem, hogy kockázatos volt lehozni a Stephens-Wiley kettőst a Borszéki-Gráczerért cserében, hiszen az adott feladatot gond nélkül meg tudják és meg is tudták oldani a fiatalok. Mindezek mellett sok volt még hátra a mérkőzésből, így a pihenés is ráfért a kezdőjátékosokra.

Szekulovics mester érdeklődésünkre elmondta, hogy a következő találkozó, a MOL Szolnok elleni a rangadók sorozatának első állomása. Ismeri az ellenfél játékosait, de mindenek előtt videokazetták segítségével a szeretné feltérképezni az "olajosokat".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!