Sikerült igaz csak 7 napig érvényes vízumot szereznie a fehérorosz Mikalaj Aliaksejevnek Moszkvában, így holnap felszállhat egy repülőgépre, amely Magyarországra hozza.
Az 1978-as, minszki születésű center, aki hazájában szerepelt a válogatottban is, 212 cm magas és 115 kg. A múlt évben a litván bajnokságban szerepelt. Statisztikai lapján 9,5 pontátlag és 4,6 lepattanó szerzése szerepel. 40% körüli pontossággal dobja a ketteseket, a büntetődobásokat pedig 76%-kal. Tripla kísérlete nem volt, így elsősorban a palánk közeli, illetve alatti munkájával járulhat hozzá a Falco eredményesebb szerepléséhez.
Gráczer György ügyvezető elnök elmondta, hogy nagyon nehézkesen sikerült elintézni a papírokat, de amennyiben teljesítménye meggyőzi a klub vezetését, akkor nem lesz akadálya a szerződés és remélhetőleg a vízum meghosszabbításának sem.
Az utóbbi időben a kemény tél miatt voltak üzemzavarok a moszkvai repülőtéren, de bízunk abban, hogy holnap menetrend szerint felszáll majd az a gép, amely Budapestre repíti a várva várt centert és holnap már az Aréna Savariában gyakorolhat a többiekkel.