Egy pontos győzelem

14 pontos hátrányt kellett volna ledolgoznia a FALCO kosárlabda csapatának ahhoz, hogy ők kerüljenek be a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában a PVSK ellenében.


FALCO KC Szombathely - PVSK-EXPO Center Pécs 70:69 (22:19, 11:21, 21:18, 16:11)

Szombathely, Vezette:Bodnár, Hegedűs, Győrffy

A vendégek változatlan kerettel érkeztek Szombathelyre, a Falcoban viszont ott volt a frissen leigazolt, Gráczer Zsolt, aki így pályára is léphetett.

Jól kezdett a hazai csapat, pillanatok alatt elhúztak 17:9-re. Völgyi Péter azonnal időt kért és a sikerült úgy felráznia csapatát – amelyben segítségére volt a kispadon helyet foglaló Sztojan Ivkovics is – hogy alaposan megváltozott a játék képe.

Az első negyed végére 3 pontra csökkent a különbség, sőt a második negyed elején a vezetést is átvették a pécsiek. Hiába kért időt 24:31-es állásnál Szrecsko Szekulovics, a 10 pont körüli különbséget tartani tudták a vendégek annak ellenére is, hogy kulcsjátékosaik lényegesen gyengébb teljesítményt mutattak ezen az estén, mint az első mérkőzésen.

A sok eladott labda és a rossz százalékkal végrehajtott tripla kísérletek miatt csak a mérkőzés végén sikerült Szabó Zsolt büntetőivel átvenni a vezetést. 6 eladott labdája ellenére Frazier lett 29 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa, Kálmán 17, Wiley 16 pontig jutott. A pécsieknél Lapov 19, Simon 15, Aleksic 12 pontot dobott.

A szobathelyi mester úgy értékelte a mérkőzést, hogy az összjátékba becsúszott sok hiba miatt nem volt esély a hátrány ledolgozására. Ennek ellenére bízik a csapatban, hogy a fehérvári mérkőzéshez hasonló játékot mutatnak szerdán Pakson, ahol talán már pályára lépet az új, belorusz center is.

FALCO: Kálmán17/3, Frazier 29/12, Pankár 4, Borszéki 2, Wiley 16/12 Cs:Szabó 2

PVSK: Simon 15, Lakatos 2, Aleksic 12/6, Tóth 8, Lapov 19/6 Cs:Wittmann 6, Likár 4, Dénes 3/3

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!