Váradi a Falco KC Szombathely élvonalbeli kosárlabda csapatánál töltötte be a vezetőedzői posztot, azonban az együttes eredménytelensége miatt január közepén a csapat egyik tulajdonosának, az önkormányzatnak nevében dr. Czeglédy Csaba alpolgármester kezdeményezte felmentését. A vezetőedző helyét Srecko Sekulovic vette át a kispadon. Váradi menesztése után Gráczer György, a sárga-feketék ügyvezetője elmondta: felajánlották neki a másodedzői posztot, a sportszakember azonban gondolkodási időt kért. Mára kiderült: Váradi nem vállalja el Sekulovic segédjének a szerepét. A tréner azonban továbbra is a klubnál marad, az utánpótlás nevelésből veszi ki a részét. Váradi Attila szerint nem maradt benne tüske a váltás miatt.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!