Felemás őszi szezonon vannak túl a Falco kosarasai

Tragikus évkezdet, tüntető szurkolók, feltámadó, majd hullámvölgybe kerülő csapat. Értékeltük 2006-ot

Bíztató erősítések az év elején
A 2005-2006-os bajnokságban mutatott gyenge teljesítmény, majd az alsóházi szereplés és a 11. hely után biztatóbb előjelekkel készülhettek a szezonra a Falco KC Szombathely játékosai és szurkolói.
A korábban megszokottaktól eltérően ezúttal korán kialakult végleges(nek szánt) keret: már 2006. szeptember 4-én arról adtunk hírt, hogy a Falcónál befejeződött a csapatépítés, így az október elején kezdődő bajnokság nyitányáig bőven volt ideje gyakorolni a szombathelyi kosarasoknak.

Úgy tűnt, hogy a szlovák Lubor Olsovsky, valamint az amerikai David Fisher és Winsome Frazier – aki kis híján bekerült az NBA-ben érdekelt Memphis Grizzlies csapatába – személyében a klub vezetősége sikeresen megoldotta a légióskérdést. A csapat szimpatizánsai joggal bizakodhattak, hogy a korábbi években centerproblémákkal küzdő Falcónak a 2006-07-es bajnokságban nem lesznek gondjai a belső emberekkel.

Kijózanító pofonok a bajnokság kezdetén
A bajnokság első két mérkőzése aztán hamar kijózanította a sikerre éhes drukkereket: a sólymok nagy zakóba futottak bele Pécsett, és az Albacomptól is kikaptak az Arena Savariában.

A meccsek után a vezetőség megtartotta a szezon első szurkolói ankétját, amelyen a szurkolók számon kérték a csapat, ezen belül is a légiósok gyenge teljesítményét. Ekkortájt sokan Váradi Attilát kiáltották ki bűnbaknak, ők az edzőváltást tartották volna a helyzetre megfelelő megoldásnak.

Wiley-ügy: vihar egy vizespohárban
A két vesztes meccs után a csapat elköszönt Lubor Olsovskytól, és David Fisher távozását is előrebocsátották, helyettük a csapat két volt játékosa, Mario Bosnjak és DuJuan Wiley érkezett Szombathelyre. Winsome Frazier, a csapat harmadik légiósa jól teljesített, így ő továbbra is a csapattal maradt

Wiley a Dombóvári KC-tól tért vissza régi állomáshelyére, s az átigazolás nem történt éppen kalamajka nélkül: a játékosnak határozatlan idejű szerződése volt a tolnai csapattal – amit a sporttörvény nem ismer el –, ám végül mégis engedett a Falco csábításának. A csapatváltás után a dombóváriak vitatták annak törvényességét, így nem adták ki a népszerű „Deuce” játékengedélyét (a Dombóvár és a Falco épp a következő fordulóban mérkőzött), elkezdődött hát a napokig tartó huzavona.

Végül a csapatok ésszerű döntést hoztak, és megegyeztek, így Wiley néhány meccsen belül másodszor is legyőzhette a tavalyi bajnok Atomerőmű gárdáját, míg a Dombóvár kasszája némi pénzmaggal bővült.

Ötmeccses győzelmi széria
A közönségkedvenc Szombathelyre igazolása jó ómennek bizonyult, ugyanis a győzelmek folytatódtak, így Kálmánék az Aréna Savariában verték a Sopront, míg a Kaposvárt az otthonában, tévés meccsen fektették két vállra.

Ezután a sólymok a Debrecent is legyőzték, így néhány merészebb szurkoló már-már hinni kezdett Frazier – „kissé” meglepő – jövendölésének, amely szerint a Falco nyeri meg a 2006-07-es bajnokságot.

Az év meccsét ismét elbukta a Falco
A Körmend
elleni vasi rangadóra kiváló előjelekkel készülhettek a falcósok, ám nem tudták átlépni árnyékukat, és – az utóbbi években megszokott módon – hosszabbítás után kikaptak a Rába-parti városban.
A megyei rivális elleni hosszabbításos vereség némileg kifogta a szelet a Falco vitorlájából, innentől ugyanis felváltva sorjáztak a csapat győzelmei és vereségei.

A sárga-feketék hazai diadallal vigasztalódtak a Bodrogi Bau Vásárhely ellen, majd brutális, 31 pontos pofonba futottak bele a ZTE csarnokában. Egy héttel később üdítő meglepetésként hatott az éllovas Szolnok 25 pontos hazai „megalázása” a Kelet-Nyugat All-Star Gála előestéjén. Az őszi szezon utolsó fordulójában ismét közvetítette a televízió a Falco mérkőzését, ám ezúttal ez nem hozott szerencsét: nyíregyházi vendégszereplésükkor szolid vereséget szenvedtek Váradi Attila tanítványai.

Javuló védekezés mellett bármi megtörténhet
A Falco KC Szombathely tizenkét forduló után jelenleg a tizennégy csapatos bajnokság ötödik helyén áll, ám a mezőny nagyon sűrű, így egy-egy győzelem, illetve vereség sokat számíthat majd a végelszámolásnál.

A tizenharmadik fordulóban, január 13-án Kecskemétre látogat a Falco, ahol az Univer KSE csapatával csap össze. Az új kecskeméti csarnok avatójaként is szolgáló meccsre ugyanaz igaz, mint a bajnokság hátralevő részére: a Falcónak a korábbinál keményebb védekezést kell produkálnia, és jobban ki kell használnia légiósai képességeit.

Ha így lesz, akkor kiváló évkezdés elé nézhet a sárga-fekete alakulat, és komoly meglepetéseket is okozhat a rájátszásban. Ellenkező esetben viszont még a nyolc közé kerülés kiharcolása is komoly gondokat okozhat.

Vonatkozó írásaink: A Falco KC Szombathely hivatalos honlapja

A Falco KC Szombathely 2006-07-es szezonban eddig lejátszott mérkőzései:
2006. október 14. 18:00, PVSK–Pécs EXPO – Falco KC Szombathely 91 – 67
2006. október 20. 18:00, Falco KC Szombathely – Albacomp 80 –82
2006. október 27. 19:00, Dombóvár KC – Falco KC Szombathely 77 – 85
2006. október 31. 18:00, Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE 77 –68
2006. november 4. 18:00, Falco KC Szombathely – Soproni sÖrdögök 83 –78
2006. november 12. 13:00, Kaposvári KK – Falco KC Szombathely 70 – 73
2006. november 16. 18:00, Falco KC Szombathely – Debreceni Vadkakasok 96 – 82
2006. november 22. 18:00, Lami–Véd Körmend – Falco KC Szombathely 70 – 66
2006. december 2. 18:00, Falco KC Szombathely – Bodrogi Bau Vásárhely 103 –71
2006. december 9. 18:00, ZTE KK – Falco KC Szombathely 97 –66
2006. december 15. 18:00, Falco KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK 79 – 54
2006. december 19. 18:00, Marso–Carmo NYKK – Falco KC Szombathely 88 –79
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!