XVII. Kelet-Nyugat All-Star: telt ház, igazi gálahangulat nélkül

Kelet és nyugat legjobb kosarasai csaptak össze az Aréna Savariában. Show-ban nem volt hiány...

A XVII. Kelet-Nyugat All-Star Gála felvezetéseként délután kettőkor a magyar bajnokság legtehetségesebb újoncaiból álló csapatok feszültek egymásnak.
A fiatalokat ezúttal nem égtájak szerint csoportosították, ugyanis az utánpótlás-képzésben túlsúlyban lévő Nyugat csapata vélhetően nagyon megverte volna a keletiek válogatottját.

Fehér Arany a Fekete Gyémánt ellenében
Így fordulhatott elő, hogy ezúttal a falcós Szabó Zsolt, Váradi Kornél, Will Tamás és a körmendi Ferencz Csaba is – rendszerint a keletiek által tulajdonolt – világos mezben futott ki a pályára.

Az élvonalban első évüket töltő fiatalok izgalmas meccset játszottak, bár talán áldozhattak volna egy kicsit többet is a látványelemek oltárán. A meccs végül 121–121-es döntetlennel zárult (a Nyugat tudósítója fondorlatos megegyezést sejt a háttérben…), a meccs MVP-je (legértékesebb játékosa) pedig a 34 pontot elérő, kaposvári Hendlein Roland lett.

Az amatőr is lehet profi
A „Rookie Game” után az integráció és tolerancia jegyében értelmi fogyatékos gyerekek kosárlabdáztak közéleti személyiségekkel, így a nézők megtudhatták, hogy mire képes a palánk alatt „dr.” Andorka Péter, a Hali gólvágója, Molnár Miklós, a FIDESZ-KDNP-Pro Savaria képviselője, vagy épp Bryan, a Nyugat Rádió műsorvezetője – no és ezúttal Váradi Attila, a Falco edzője sem volt csupán verbális kommunikációra kárhoztatva.

A bemutató után továbbra is a kosárlabdáé maradt a főszerep, ám ezúttal nem mérkőzéseket, hanem csakis dobófeladatokat láthatott a publikum. Az „Adidas Two Ball Game”-nek (kétlabdás játéknak) nevezett feladatban kétfős csapatok futottak versenyt az idővel, no és egymással. A versenyszám győztese több selejtező után a Falco színeit képviselő Szabó Zsolt és Will Tamás lett.

A hárompontos-dobó versenyen meglepetésre nem indult a hazai környezetben abszolút favoritnak számító Kálmán László, így a pontatlanul célzó profik között végül egy amatőr, az Országos Streetball Bajnokságon is első helyet elérő Vizi Sándor végzett az élen.

Mindkét oldalon van hiányzó a főmeccsen
A délután öt órakor kezdődő főmeccs előtti kötelező körként Ipkovich György, Szombathely polgármestere köszönti a megjelenteket, majd egy nagylétszámú vegyeskórus elénekli a Himnuszt, méghozzá gyönyörűen. (Úgy látszik, a szervezők tanultak a korábbi évek hibáiból, amikor Király Linda, majd Vikidál Gyula is nagyon gyenge, „egyemberes” megoldásnak bizonyult.)
A főmeccsre majdnem megtelik az Arena Savaria, lehetünk vagy háromezren. Ennek ellenére kicsit rossz érzés uralkodik a cikk írójában, hiszen arra számított, hogy a kosárünnepen táblás ház lesz majd a sportcsarnokban.

A játékosok bemutatásakor vesszük észre, hogy a Nyugat csapatából hiányzik a körmendi Fodor Gergely, míg keleti oldalon a paksi Mészáros Zalán kerül a távolmaradók listájára. A játékosok elmaradásának okáról nem kapunk információt (valószínűleg megsérültek az előző fordulóban), és arról sem tudunk meg semmit, hogy a jópár, nagy öreggel rendelkező csapatok miért a „Rookie” feliratú újoncmezekben játszanak…

A zsákoló bajnokságot is egy hobbikosaras nyeri
A meccs magától értetődő módon jóval látványosabb, mint amit a fiatalok produkáltak: a játékosok nem fukarkodnak a hármasokkal, no és jópár zsákolást, illetve alley-oop figurát (légpasszos zsákolást) is láthatunk.
A hangulat sajnos ezek ellenére sem az igazi, mert a közönség nem nagyon van szurkolós kedvében. Egy-egy komolyabb teljesítmény persze így is hangrobbanást vált ki, de az igazi gálahangulat ezúttal elmarad.

A szünetben a Molten AND1 Savaria BC AcroBasket Jumping Team és a Face Team által megtartott, látványos akrobatikus-kosárlabda bemutatók nagy sikert aratnak. Az ezeket követő zsákoló bajnokságot pedig a visszafogott teljesítményt nyújtó profik előtt ismét egy „műkedvelő”, a láthatóan zsákolásra szakosodott Túróczi Tamás nyeri.
A fiatalember győzelme teljesen megérdemelt, ám úgy érezzük, hogy több játékos kezében – például a hazai légkörben is keveset vállaló Wiley-ban – bent marad egy-egy látványosabb produkció. (Persze az sem kizárt, hogy csupán a pénteki, Szolnoki Olaj kemény rangadó jelei látszanak „Deuce”-on.)

Egy nappal a rangadó után már egy szolnoki a sztár
A gála fényét a világhírű Rippel Brothers tánc- és ugróakrobatikai show-ja emeli, ám a legnagyobb tapsot egy közönségjátékra önként vállalkozó szolnoki szurkoló kapja: a mókás drukker félperces, életvidám tánca után talpra ugorva tombol az ezerfejű.

Azért persze a gálameccs második félideje is tartogat még izgalmakat: a végig vezető Nyugatiak végül leadják előnyüket, így a győzelmet Kelet csapata söpri be.
Az MVP cím és a míves trófea pedig teljesen megérdemelten vándorol a kiváló teljesítményt nyújtó, 33 pontot és hét triplát dobó szolnoki Thomas Kelley-hez.

Kelet All-Star – Nyugat All-Star 179–172
(42–39, 47–48, 37–46, 55–39)

Arena Savaria, 3000 néző
Vezették: Valovics, Forrai, Pálla

Kelet All-Star: Kelley 33/21, Hollins 17/3, McClendon 12, Freeman 24/12, Sitku 16 Cserék: Fodor M. 2, Lopatka 21/6, Horváth Z. 26/6, Cziczás 2, Sabaliauskas 12, Molnár A. 16/6

Edző: Pór Péter

Nyugat All-Star: Kálmán 22/12, Dénes 5, Ledoux 30/18, Wiley 10, Bencze Z. 14 Cserék: Bell 26/6, Phillips 18, Carberry 14/6, Forbes 12/6, Lakatos 7/3, Horváth Á. 14/6

Edző: Völgyi Péter

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!