December 16-án Szombathelyen, ezen belül is az Arena Savariában tartják a szokásos év végi kosárjamboree-t, a Kelet-Nyugat All-Star Gálát.
Debrecen és Szombathely harcolt a gáláért
Nagy csatában voltunk Debrecennel, ám a rendezvény társszervezőjének és
SportGroup Kft. ügyvezetője, Kucsera József közbenjárásával sikerült elérni, hogy
a Főnix csarnok helyett az Arena Savariában játsszák a meccset tudtuk meg.
S hogy miként győzhetett a 8000 férőhelyes Főnix Csarnok felett a csupán
3600 nézőt befogadni képes Arena Savaria? Nos, tulajdonképpen a szurkolók érdekeit
helyezték előtérbe azzal, hogy a vasi megyeszékhely kapta meg a rendezés jogát:
A döntéshozók azt mérlegelték, hogy érdemes-e Debrecenbe vinniük a gálát,
amelyhez a legközelebb lévő kosaras város, Nyíregyháza száz kilométerre található.
Szombathely környékén ezzel szemben a sportág hat-hét komoly fellegvára is megtalálható
magyarázta a döntést Tóth Kálmán.
A vasi drukkerek kattintgatnak, rendesen
A közönségszavazás amelynek segítségével a drukkerek a csapatok kezdő ötöseit
állíthatták össze a korábbi évekhez hasonlóan nagyon népszerű volt. A szurkolók
december tizedikéig adhatták le a szavazataikat, és közülük jópáran éltek is a
lehetőséggel.
Nyugaton nem született meglepetés, a körmendi és a szombathelyi szimpatizánsok is aktivizálták magukat, így a voksolást a falcós Kálmán László és DuJuan Wiley nyerte meg, mögöttük pedig Fodor Gergely és Marquis Ledoux személyében két körmendi játékos kapott helyet. A Dunántúl legjobbjainak ötödik kezdője a fehérvári Bencze Zoltán lett.
Kelet sztárjai között már nagyobb a szórás, de itt sem csoda, hogy két szolnoki légiósra Thomas Kelley-re és Vernard Hollins-ra szavaztak a legtöbben. Az amerikaiakat két honfitársuk, a kecskeméti Chad McClandon, és az újonc Hódmezővásárhely színeiben pattogtató Eric Freeman követi, az ötödik, szurkolók által beválasztott keleti játékos pedig a csapat első magyarja, a nyíregyházi Sitku Ernő.
Rangadó előtt egy nappal is összecsap kelet és nyugat
A Falco mellett a Szolnoki Olajból a gálára érkező játékosok sem panaszkodhatnak
majd az idegen légkörre: egy nappal a meccs előtt ugyanis a jelenleg kilenc meccsből
nyolc győzelemmel a tabella élén álló szolnoki csapatot látja vendégül a Falco KC
Szombathely.
A kiváló kosárcsemegének ígérkező, felfokozott hangulatot ígérő meccs minden
bizonnyal nagy hatással lesz a játékosok másnapi hangulatára is reményeink
szerint ez Kálmán és Wiley jókedvével, valamint a két szolnoki légiós levertségével
lesz egyenlő.
Nem csak egy kosármeccs egészestés show
A gálára jegyet váltó kosárbarátok egészestés show-t kapnak a pénzükért, lévén,
hogy a gála már kora délután kezdetét veszi, és egészen késő estig tartalmas szórakozást
ígér.
Az esemény 14 órakor indul a Rookie Game-mel (a 23 év alatti tehetségek mérkőzésével), amelyen Szabó Zsolt, Váradi Kornél és Will Tamás a Falco KC Szombathely, míg Ferencz Csaba és Máté Balázs a Lami-Véd Körmend részéről képviseli a vasi színeket.
A délután folyamán számos színes program várja a szurkolókat, lévén, hogy a 17 órakor kezdődő főmeccset többször is megszakítják. A szünetekben a Rippel Brothers tánc- és ugróakrobatikai show-ja, valamint a hárompontos-dobó verseny és a zsákoló-show gondoskodik a várhatóan teltháznyi kosárbarát szórakoztatásáról.
Akiknek pedig ez sem elég, azok az helyi AcroBasket Jumping Team és a Face Team komáromi akrobatikus kosárlabda egyesület bemutatóján tapsolhatják pirosra a tenyerüket.
Nyerj jegyet a Kelet-Nyugat Kosárlabda Gálára!
| Kelet és Nyugat kezdő ötösei Kelet: Nyugat: |
| Tudnivalók a Rookie Game-ről Az est főmérkőzése előtt egymásnak feszülő csapatokról annyit érdemes tudni, hogy ők a 23 év alatti korosztály legtehetségesebb játékosai. A kosarasokat nem kelet és nyugat megosztásban válogatták össze a szervezők, ugyanis a jelenlegi felállás kiegyenlítettebb ez pedig garanciát jelent arra, hogy a fiatalok a gála felvezetéseként élvezetes és nagyszerű mérkőzést játszanak majd. Rookie I.: Edző: Radovics József Rookie II.: Edző: Monok Tibor |
| A rendezvény játékvezetői: Rookie Game: Kelet-Nyugat All-Star gálamérkőzés: |