Szerződést kötöttek Mario Bosnjakkal

Mario Bosnjakkal a három meccsre szóló próbajáték lejárta után egy éves szerződést kötött a Falco KC Szombathely.

– ”A próbaidő lejárt, a szakmai stáb pedig úgy döntött, hogy a horvát Mario Bosnjakot a bajnokság végig szerződtetjük – tájékoztatta a Nyugatot Gráczer György, a kosárcsapat ügyvezetője.

A megjelent hírekkel ellentétben 31 éves center nagy segítségére lehet a Falco kosárcsapatának:
– „Számítunk Mario rutinjára, ő ugyanis nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékos: sok komoly külföldi klubban megfordult. Van - azaz a közeljövőben lesz - olyan fizikai állapotban, hogy a szezon folyamán sokat tud majd segíteni a Falcónak” – indokolta a döntést Váradi Attila, vezetőedző.

– „A közelmúltban nem volt Bosnjakhoz hasonló magas emberünk: személyében igazi palánk alatti centerhez jutottunk, aki háttal a gyűrűnek is jól dolgozik. Emellett le tudja majd védekezni az ellenfelek hasonló típusú centereit is” – tette hozzá a mester.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!