Hosszú tárgyalások vezettek a megegyezéshez
Péntek óta folyamatosan tárgyaltunk, most sikerült megegyeznünk a dombóvári klub vezetőségével tájékoztatta honlapunkat hétfőn este Gráczer György, a Falco KC Szombathely ügyvezetője.
Tárgyalásos megegyezésre törekedtünk, lévén, hogy nem sok értelme lett volna a Versenybizottságon keresztül érvényt szerezni az igazunknak. Ilyen módon az ügy akár másfél hónapig is elhúzódhatott volna, ez pedig senkinek nem szolgálta volna az érdekeit tette hozzá.
Wiley végig a csapattal edzett
Az ügyvezető elmondása alapján immár semmi akadálya, hogy Wiley kedden pályára léphessen a 18 órakor kezdődő, roppant fontos, Atomerőmű elleni rangadón.
A játékos edzettségével várhatóan nem lesz gond, ugyanis Deuce a körülötte kialakult botrány alatt is folyamatosan a csapattal edzett, így a vasárnapi és a hétfői tréningeken is részt vett tudtuk meg.