Ezüstérem a Falcóval
Bizony, Bosnjak ismerős lehet a szurkolóknak, ugyanis tagja volt az 1998-99-es
szezonban történelmi második helyet szerző Falco-ezüstcsapatnak. A center akkor került
a szombathelyi csapathoz, amikor 1999. februárjának közepén a ma már a Lami-Véd
Körmendben játszó Samir Mujanovics térdsérülést szenvedett.
A játékos ekkor jó benyomással volt a Falco vezetőire és szurkolóira is, így reménykedhetünk,
hogy Winsome Frazier és DuJuan Wiley után a harmadik Sugár úti légiós is igazán minőséginek
lesz nevezhető.
Körmenden nem kellett
A 31 éves, 209 centiméter magas és 105 kilogramm súlyú horvát játékos leginkább
center poszton bevethető, ezen belül is az ötös pozícióban érzi igazán jól magát.
Az előző szezont a cseh Mlekarna Kunin együttesénél töltötte, a korábbi években
pedig játszott a portugál, a spanyol, a francia, az olasz, és a német bajnokságban
is, tehát igazán tapasztaltnak mondható.
Információink szerint Bosnjakot néhány hete a Körmend csapata is tesztelte, ám a vasi kisvárosban nem tartottak igényt a szolgálataira. Reméljük, nem Váradi Attila, hanem a körmendiek mestere, Sabáli Balázs tévedett