Méretes zakó a Soprontól
A torna első mérkőzésén roppant gyengén kezdett a Falco, így a Soproni sÖrdögök
hamar elhúztak. A második félidő első öt-hat percében mutatott játékuknak
köszönhetően Kálmánék kicsit közelebb kerültek, ám a későbbiekben produkált
újabb gyenge teljesítményük miatt végül nem tudták megszorítani ellenfelüket.
A mérkőzésen Borszéki Csaba az első percekben összeütközött a Sopron egyik centerével. A játékos térdkalácsa megsérült, így nem tudta folytatni a játékot. Az első vizsgálatok alapján a népszerű Kígyó térdén vérömleny keletkezett, ám a sérülés nem súlyos, így a center remélhetőleg a napokban ismét edzésbe állhat.
A meccsen Pankár Tibor is megsérült, a bedobó bokahúzódása szerencsére nem súlyos.
Gyógyír a Losonc elleni győzelem
A Falco KC Szombathely végig vezetve, jó játékkal, helyenként hatékony védekezést
alkalmazva könnyedén verte a Losonc gárdáját.
A szlovákok csak a negyedik negyedben tudtak némileg közelebb kerülni a nagy fölényben játszó Falco-hoz, ekkor ugyanis nagyrészt a sárga-feketék fiatalabb kosarasai kaptak játéklehetőséget.
A torna leggyengébb játékerejét képviselő csapata, a szlovák bajnok elleni húsz pontos diadal nem túl értékes, ám talán így is jelenthet némi gyógyírt az első napon vereséget szenvedő Falco szurkolói számára.
Súlyos vereség a Kaposvár ellen
Az első félidőben roppant gyenge formában játszottak a sárga-feketék: 17 közeli
Falcos dobásból csupán négy (!) volt sikeres. A sok elpazarolt ziccer megtette a
hatását: a Kaposvár a kihagyott dobások után indított letámadásokból könnyű
kosarakat szerzett.
A második félidőben ugyan feljavult a szombathelyi csapat támadójátéka, és a védekezés is némileg hatékonyabbá vált, ám ez utóbbiba időnként még ekkor is több hiba becsúszott, így a sólymok végül majd harminc ponttal maradtak alul.
A 93 kaposvári pont mellett nagyon kevésnek tűnik a 65 szombathelyi. A korábban éppen ponterősségéről elhíresült Falco ezúttal nem tudott partiban lenni a jól célzó kaposváriakkal, főleg, hogy játékosaik nem fogtak ki különösebben jó dobóformát.
Új felfogás kell a védekezésben
A Memphis Casino Kupán harmadik helyet elérő, két súlyos vereségbe is beleszaladó Falco vezetőedzőjét, Váradi Attilát a mérkőzések után a közelmúlt tapasztalatairól kérdeztük.
Mik a tapasztalatai a hétvégi torna után?
A kaposvári tornán láthatóvá vált, hogy a legfőbb problémánk a védekezéssel
van. E téren az első és a harmadik meccsünkön is csupán rövid időszakokig
teljesítettünk jól.
Tudomásul kell vennünk, hogy amíg támadásban egy-egy ember jó teljesítményéből
az egész csapat profitálhat, addig a védekezés mindenkinek feladata. Ha abban egy
valaki hibázik, akkor ez egész védelem megbomolhat. A jövőben ezért teljesen új
felfogásra lesz szükségünk a védekezés terén.
Frazier és Olsovsky megfelelően teljesít, ám a harmadik új szerzemény,
Fisher elmarad a várakozásoktól. Mi ennek az oka?
David Fishertől rövid időn belül jóval jobb teljesítményt várok, ugyanis
hamarosan kezdődik a bajnokság, és mi nem a jelenleg produkált eredményeiért
szerződtettük.
A játékos túlsúlyosan érkezett hozzánk, ezt pedig sajnos nem bírta a térde. A
center sok játéklehetőséget kap a következő meccseken, ugyanis a sérülése miatt
edzetlen, így szüksége van a mérkőzésekre.
Hogyan gyógyul Váradi Kornél sérülése? Rendelkezésére állhat az
irányító a bajnokság kezdetekor?
Kornél már kerékpározik, és a taposógépen is elérte a kívánatos
teljesítményszintet, így a jövő héttől elkezdheti a speciális edzőmunkát, amely
nagyrészt futásból és erőnléti edzésekből áll majd. A játékosnak egy komplett
alapozást kell bepótolnia, valamint meg kell erősítenie a combizmát, és gyakorolnia
kell az irányváltásokat is.
Remélem, hogy a bajnokság kezdetére rendelkezésünkre állhat, ugyanis nagy
szükségünk lenne rá, lévén, hogy jelenleg nincs cserénk irányító poszton.
| Falco KC Szombathely Soproni sÖrdögök 71
87 (1721, 1424, 2621, 1421) Kaposvár, 2006. szeptember
22. A Falco pontdobói: Frazier 23/6, Olsovsky 14, Kálmán 12, Pankár 8, Will 5/3, Feigl 3, Szabó Zs. 2 Falco KC Szombathely E.S.O. Lucenec 86 68 Kaposvár, 2006. szeptember 23. Vezették: Páli, Pestality, Söjtöry A Falco legjobb dobói: Frazier 24/3, Fisher 16, Kálmán 15 Kaposvári KK Falco KC Szombathely 93 65 Kaposvár, 2006. szeptember 23. A Falco pontdobói: Frazier 19/6, Kálmán 14/6, Fisher 9/3, Olsovsky 7, Szabó Zs. 5/3, Will 5/3, Feigl 4, Pankár 2 |
A Memphis Casino Kupa végeredménye: 1. Kaposvári KK (6 pont) A Memphis Casino kupa All-star csapata: Nejc Strnad (Soproni sÖrdögök), Winsome Frazier (Falco KC Szombathely), Hendlein Roland (Kaposvári KK), Orosz László (Kaposvári KK), Zoran Krstanovic (Soproni sÖrdögök). |