Mészáros Lajos, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a hét elején bejelentette lemondását. Az 53 éves szakember két részletben összesen tíz évig irányította a nemzeti együttest. 1999-ben 30 évi szünet után csapatával kiharcolta a részvételt a franciaországi Európa-bajnokságra. A kapitány lemondásának elfogadásáról a pénteki MKOSZ-közgyűlés után dönt az újjáalakuló elnökség.
Mészáros először 1986-től 1991-ig, majd 1996-tól 2001-ig volt a válogatott szakmai irányítója. A szakember nem indokolta lemondását, a szövetség sajtófőnökének tett bejelentését követően kikapcsolta a telefonját. A sportág berkeiben is váratlan a döntés, Mészáros még a hozzá közelállóknak sem indokolta elhatározását. Lemondásának hátterében az állhat, hogy a 2001-es Eb középdöntői során nem sikerült megismételnie a két évvel korábbi bravúrt, ráadásul a csoportban elért negyedik hely azt jelentette, hogy válogatottunknak júniusban és augusztusban selejtezőt kell játszania. A közvélemény - Mészárossal ellentétben - kudarcnak minősítette az eredményt.
A januári utolsó fordulóban az angoloktól elszenvedett vereséget követően Mészáros azt nyilatkozta, nem áll szándékában lemondani. "Más kérdés, ha olyan miliőt teremtenek számomra, amelyben nehéz dolgoznom, akkor elgondolkozom a jövőről."
Felmerül a kérdés, miért most visszakozott? A szövetség közgyűlésén, amelyen megválasztják az új elnökséget. Mészáros Lajos az egyedüli aspiráns a szakmai alelnöki tisztségre. Nem kizárt, hogy a szakember átgondolta a helyzetet, s úgy véli, hogy az alelnöki funkció összeegyeztethetetlen a kapitányi poszttal. A közgyűlés maga nem dönthet a szövetségi kapitány kinevezéséről, mert a kapitány munkáltatója az elnök. A kapitányi jelentés meghallgatása sem a közgyűlés kompetenciája. A zuhanyhíradó szerint Zsoldos András, a MAFC edzője a legesélyesebb a kapitányi posztra.
Az alelnökök megválasztása mellett pénteken főtitkárt is választ az új elnökség. A leköszönő prezídium a főtitkári posztra Bodrogváry Iván kandidálását fogadta el, s javaslatot terjesztett a felálló elnökség felé, hogy április 2-ától ő töltse be a leköszönő Horváth Frigyes posztját.
Tőke