Elvárható győzelmet aratott a Falco a Soproni MAFC csapata ellen. Bár nehezen indult be a henger, a végén a sok csere ellenére is meggyőző fölénnyel tudott nyerni Szrecsko Szekulovics csapata.
Szerény érdeklődés előzte meg a Falco KC utolsó alapszakaszbeli hazai mérkőzését. Aztán a "jó félház" láthatta, miként veri meg Vavra egy az egy ellen Tralet, majd hogy Rasic milyen magabiztosan emeli el a tempókat. Meg is lett az eredménye: vezetett a SMAFC, már hét ponttal is, ám ebből a negyed zárására csupán három maradt.
Aztán megrázták magukat Kálmánék. Ritmust váltottak, majd átálltak a zónára. Elindult a hajó és ha egyszer az nekiindul...akkor nincsen magállás és hirtelen plusz húsznál találták magukat a sárga-feketék.
A második játékrész szinte már csak a formaságok végett játszották le. Szekulovics mester cseréket küldött a pályára, ám még így is tekintélyes győzelem tudatában vonulhattak az ötözőkbe a falcos kosarasok.
Szrecsko Szekulovics: Nehéz mérkőzés volt. Sajnos az elején nem kaptuk el a fonalat, ám aztán mégis belelendültünk. Külön öröm számomra, hogy fiataljaink nem okoztak csalódást.
Sterbencz Tamás: Nem indult népünnepélynek, sajnos az lett belőle. Három centerünk közül csupán egy tudott velünk jönni, és ez döntőnek bizonyult.
| Falco KC Szombathely - SMAFC RotoElzett 117-76 (24-27, 33-20, 31-18, 29-11) Szombathely, 1000 néző. Vezette: Váradi, dr. Páli. Falco: Kálmán 20/6), Dzunics (31/12), Pankár (12/6), Wiley (15/3), Tarle (13). Csere: Jávorszki (2), Henrik (9/9), Kolonics (2), Kolesánszky (5/3), Dénes (8/3). Edző. Szrecsko Szekulovics. SMAFC: Pojbisc (9), Palotai (9), Szlávik (10/6), Csátaljay (7/3), Rasic (21/3). Csere: Kotlik (7/3), Vavra (10), Gerebecz (2), Csontos (1), Bausz (-). Edző: Sterbencz Tamás. |