Az utolsó két Zalaegerszegen rendezett ütközeten elszenvedett vereségek után visszavághat szerda este a Falco KC a ZTE Flextronicsnak. A bajnoki mérkőzés tétje a sárga-feketék számára nagyobb.
Hiszen míg Kálmánék a minél jobb pozíciókért vívnak ádáz csatát a szintén bajnokjelölt vetélytársakkal, addig a szomszédváriak már teljesítették a tervet, nyolc közé kerültek (ha csak nagyot nem hibáznak az utolsó fordulókban). A jelenlegi hetedik helyüknél pedig aligha tudják magukat feljebb verekedni.
Visszapillantó:
Erős félházas közönség lehetett szemtanúja, még 2000-ben november 12-én, hogy a Tarle-t a kezdőcsapatból nélkülözni kénytelen Falco-sok Kálmán vezérletével a papírformának megfelelően kezdtek. Az 5. percben még csak egyetlen pontocska volt a vendégek előnye, ám szemvillanás alatt ritmust váltottak a szombathelyiek és máris 12-21-et mutatott a tábla. A következő pillanatok hősét azonban Cseranicsnak hívják és a légiós hathatós közreműködésével egyetlen pontra fel tudtak zárkózni a vendéglátók.
A második tíz perc hozta a legnagyobb fordulatot és egyben meglepetést is. Újabb erőkre kapott a zete, már hat és ponttal is vezettek a kékek, a főszereplő persze újfent Cseranics!
Szünet után aztán már társakat is talált a center: Kámán hat ponttal vezette fel a második játékrészt. Sorsdöntőnek tűnt, hogy Kálmánt és Dzunics-ot sikeresen kapcsolaták ki a játékból a Lazics tanítványok, el is tudtak húzni ismételten tíz ponttal. Az utolsó rohamot a 36. Percben kezdték meg a Falco-sok, ám 79-72-nél szorosabbá már nem tusták tenni a találkozót a nagyon elszántan küzdő zalaiak ellen.
Szrecsko Szekulovics: Jobban játszott ma a ZTE. Sajnos játékosaim korán hitték, hogy eldőlt a mérkőzés.
Nikola Lazics: A Körmend és a Kaposvár ellen is jól játszottunk, de nem tudtunk győzni. Most végre ünnepelhetünk!
ZTE Flextronics - Falco KC Szombathely 95-86 (23-24, 25-20, 25-19, 22-23)
Zalaegerszeg, 2000.november 12. 2000 néző. Vezette: Faidt, Gouth.
ZTE: Mavrenszki (21/9), Bodrogi (10), Kámán (21/6), Vavra (-), Cseranics (32). Csere: Mészáros (6), Koma (1), Csaplár Nagy (2), Kápli (2). Edző: Nikola Lazics.
Falco: Kálmán (25/6), Dzunics (16/3), Jávorszki (13/12), Pankár (4), Helbich (8). Csere: Tarle (9), Henrik (8/6), Feigl (-), Szántó (-). Edző: Szrecsko Szekulovics.
Kipontozódott: Koma (29.), Helbich (32.), Pankár (32.), Dzunics (39.), Cseranics (39.)