Lehetőség a javításra

Szombaton este hat órai kezdettel tíz nap leforgása alatt harmadszor ütközik meg egymással a Falco KC és az Albacomp UPC NB I-es férfi kosárlabda-csapatai. A tét most némiképp nagyobb, hiszen míg az első két mérkőzés a kupaküzdelmek, addig a hétvégi Fehérvári találkozó a bajnokság keretei között zajlik.

Szombaton este hat órai kezdettel tíz nap leforgása alatt harmadszor ütközik meg egymással a Falco KC és az Albacomp UPC NB I-es férfi kosárlabda-csapatai. A tét most némiképp nagyobb, hiszen míg az első két mérkőzés a kupaküzdelmek, addig a hétvégi Fehérvári találkozó a bajnokság keretei között zajlik.

A bajnokság alapszakaszának végkimenetele szempontjából egy Albacomp - Falco összecsapás jelentőségét aligha kell ecsetelni. A pillanatnyilag negyedik helyen tanyázó szombathelyiek öt, a szombati vendéglátók hat vereséget tudhatnak magukénak, és ha már a számoknál tartunk, akkor ilyen szoros állásnál meg kell említeni, hogy az őszi "odavágón" a vasiak két ponttal tudtak győzni Bukváék ellen.
Szóval a két kupamérkőzés abszolút győztesei a piros-kékek lettek (75 pontos különbséggel verték ki a Magyar Kupából a vetélytársat). A feladat tehát adott: itt a lehetőség egy nagy visszavágásra és biztosra vehető, ha sikerülne győzniük a Falco-soknak a bajnoki címvédő otthonában, akkor ebből a sajátos párharcból a szombathelyiek jönnének ki jobban. Ám ehhez Szrecsko Szekulovics fiainak változtatniuk kell játékukon, amivel persze a mester is tisztában van:
- Gyengén védekeztük, kapkodva támadtunk a kupamérkőzéseken. Ha győzni akarunk Fehérvárott, akkor ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak. Pankár Tibor jelenléte a védelemben nyilván pozitívan fog hatni a csapatra, a támadásoknál pedig higgadtságra és megfontoltságra van szükség. Sajnos szerdán ez nem volt jellemző a társaságra (11 eladott labdát tudhattunk be magunknak). Egyértelmű és talán az Albacomposok is tudják, hogy ekkora differencia nincsen a két csapat tudása között, amit mi szombaton este a gyakorlatban is igazolni kívánunk.

Visszapillantó: 2000. november 4., szombat
Ősszel megvolt!

Falco KC Szombathely - Albacomp UPC 89-87 (26-21, 26-26, 19-23, 18-17)
Szombathely, 1800 néző. Vezette: Váradi, Várhalmi.
Falco: Kálmán (27/12), Dzunics (13/3), Pankár (14/3), Helbich (18/6), Tarle (11). Csere: Jávorszki (6), Henrik (-). Edző: Szrecsko Szekulovics, Váradi Attila.
Albacomp UPC: Matus (2), Green (25), McMahan (22/6), Góbi (12), Bukva (13). Csere: Csirke (13/9), Godena (-). Edző: Farkas Sándor.
Kipontozódott: Helbich (32.), Dzunics (40.)

A nyolcadik forduló rangadójára újra csak színültig megtelt a Sugár úti csarnok. A vendégek fő problémáját Boros hiánya okozta, míg Szrecsko Szekulovics tanítványai a hétközi körben elszenvedett paksi vereséget igyekeztek kijavítani.

A sok eladatott labda, rossz dobáskísérlet egyértelműen jelezte, hogy nagy a tét. A védekezésre kevés, a támadójátékra több figyelmet fordítottak a felek, így nem is csoda, hogy valóságos kosáresőt láthatott a publikum. Ennek részeként Kálmán és Pankár vezérletével meg is léptek a szombathelyiek (24-16) és bár a negyed végére Green és McMahan tudott faragni csapata már-már tetemes hátrányából, fergeteges hangulat uralkodott a csarnokban.
Megelőzvén a fehérváriak teljes felkapaszkodását Kálmán két hárompontossal lepte meg Bukváékat. Az újabb hazai "szökési kísérlethez" azért kellett az óriás center totális kikapcsolása is. A "tettest" Tarle-nak hívták, aki összesen két pontot engedélyezett a piros-kékek légiósának. Green azonban nagyon élt egykori sikereinek helyszínén, közeli dobásaival 41-41-ig araszoltak. Újra érkezett azonban Kálmán, most Dzunics személyében talált magának partnert a válogatott irányító. Létfontosságú kosaraiknak, no és Farkas Sándor technikaija után dobott két büntetőnek köszönhetően a félidő végén megint a Falco vezetett.
Fordulás után visszatért a pályára Bukva, sőt Green is át bírta menteni első két negyedben mutatott formáját. Szorosabban zárt ekkor az "Albás" retesz, ami előbb egyenlítést, majd a vezetést eredményezett a bajnoki címvédőnek (62-64). És bár Helbich dudaszó pillanatában dobott triplájával újra a Falco vezetett, nagyon izgalmas utolsó etap elé néztek a felek.
A sorsdöntő ütközetet a vendéglátók kezdték jobban. Hatalmas iramot diktálva két perc alatt már hat pontos előnyre tettek szert Kálmánék. Helbich korai kipontozódása azonban megint változtatott a dolgok menetén. Szrecsko Szekulovics átszervezte csapatát: Pankár lett a magasbedobó, Jávorszki játszott Kálmán mellett, no meg persze Dzunics. Működött is a rendszer 89-83-ra vezetett az utolsó percekben a szombathelyi alakulat, eldőlni látszott minden, azonban maradt még izgalom a végére is: persze ehhez kellett két eladott Falco-s labda. Máris két pont volt csak közte, hátra pedig 11 másodperc! Ja és Matusnál a labda. A mérkőzésen kosarat csak büntetőből szerző válogatott el is vállalta a triplát, de szerencsére mezőnyből továbbra is sikertelen maradt, (89-87) győzött a Szombathely.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!