Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mondjuk, hogy megvan: Magyarország-Svájc 72-71

Az utolsó szalmaszálba próbált meg belekapaszkodni szerdán este Salgótarjánban a magyar férfi kosárlabda-válogatott.
Hirdetés
-----

Az utolsó szalmaszálba próbált meg belekapaszkodni szerdán este Salgótarjánban a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Az Eb-középdöntők utolsó előtti fordulójában, az A csoportban Svájc ellen a győzelem még csak a szükséges, de nem az elégséges feltétele lett volna a törökországi 12-es döntőbe jutásnak; ahhoz bizony még két, további eredménynek is stimmelnie kellett.

Először is a magyar-svájcival egyidőben rendezett Lettország-Szlovákia mérkőzésen az eddig nyeretlen északi szomszédainknak győzni kellett, majd pedig szombaton, Coventryben meg kellett volna vernünk az angolokat. A képet tovább árnyalta, hogy egy esetleges vereség Svájctól a jelenleg csoportjában negyedik helyen álló Magyarországot még lejjebb taszíthatta volna, márpedig az ötödik és a hatodik helyezett a következő sorozatban nem a középdöntőben, hanem csak a selejtezőben indulhat...

A helyszín mindenesetre nosztalgikus emlékeket ébresztett: 1998. december 2-án a tarjáni csarnokban vertük világszenzációt okozva Oroszországot, mely győzelem egyszersmind az 1999-es, franciaországi Eb-döntőbe jutást - férfi válogatottunk utolsó negyedszázadának legfényesebb sikerét - jelentette.

1. negyed
A magyar válogatott Mészáros, Kálmán, Pankár, Sitku, Czigler, a svájci Sassella, Koller, Valis, Ceresa, Edwards összetételben kezdte a játékot. A deréksérüléséből éppenhogy felépült Mészáros Zalán triplája, majd két jó büntetője nyitotta a meccset, 7:2-es vezetésünknél minden roppant egyszerűnek tűnt. De nem lett az, mert a nem éppen colos termetű vendégek - a félelmetesen célzó Sassella és Valis vezérletével a 9. percben 15:18-ra fordítottak! A mieink védekezése bőven hagyott kívánnivalót maga után, így a negyed 19:23-as befejezése tulajdonképpen reális volt.

2. negyed
A második negyedben három percen át egyik csapat sem szerzett kosarat, az antikosárlabdát időkéréssel próbálta megtörni Mészáros Lajos szövetségi kapitány. Ám Valis pontjaival mégis a vendégek húztak el 21:28-ra, a különbséget csak az időközben beállt Halm triplája csökkentette. De csak időlegesen, mert 26:33-nál újra hét pont volt a differencia. Aztán Németh és a belelendülő Halm hárompontosai mégiscsak felhozták a mieinket (32:34). Sőt, Kálmán parádés kosara - mellyel Magic Johnsont idézte -, majd az értékesített büntető hosszú idő után először a mieinket juttatta vezetéshez (35:34). Itt egy kosár, ott egy kosár, itt két büntető, ott két büntető - ezzel alakult ki a félidő 39:38-as eredménye.

3. negyed:
A harmadik negyedet ugyancsak együttesünk nyerte, így az utolsó játékrész már ötpontos magyar vezetéssel kezdődött. Ebben a játékrészben összeállt Cziglerék addig jobbára nehézkes játéka, és Kálmán vezérletével végre állandó előnyhöz jutott válogatottunk (58-53).

4. negyed:
Remekül kezdte az utolsó játékrészt a magyar csapat, és pillanatok alatt tízpontos előnyt szerzett. A negyed közepén azonban előbb Czigler, majd Sitku is kipontozódott, így váratlanul szorossá vált a mérkőzés vége. A szívós svájciak pontról-pontra dolgozták le hátrányukat, így 72-71-nél már csak egy pont volt a különbség. Az utolsó tíz másodpercben egypontos magyar vezetésnél a svájciak támadhattak, azonban nem sikerült kosarat elérniük, így a magyar csapat megőrizte minimális előnyét (72-71).

A mérkőzés érdekessége, hogy a magyar válogatott játékosai ritkán látott hatékonysággal tüzeltek a büntetővonalról, hiszen 25 kísérletből 23 alkalommal voltak eredményesek. A két elhibázott büntető is annak a Mészáros Zalánnak a nevéhez fűződik, aki az utolsó harminc másodpercre beállva, gyakorlatilag bemelegítetlenül volt kénytelen kísérletezni.

Hogy mi lesz a további, számunkra érdekes mérkőzések végeredménye, még nem tudni, ám mondjuk, hogy mi az első lépést megtettük. Félő, hogy kevés lesz az üdvösséghez. 

Magyarország-Svájc: 72-71 (19:23, 20:15, 19:15, 14:18)
Salgótarján, 1500 néző
Legjobb dobók: Kálmán 25/3, Fodor 11, Czigler 10, illetve Sassella 32/9, Valis 17/3
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés