A közel két hetes téli szünetet követően a Falco KC férfi kosárlabda csapata is megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra. Jó hír, hogy Kolonics felépült, már teljes értékű munkát végez a center, azonban Dzunicsot vádlisérülés akadályozza a munkában.
Újra pattog a kosárlabda a Sugár úti sportcsarnokban. A jól megérdemelt pihenőt követően újra nekidurálták magukat a sárga-feketék, és napi két tréninggel készülnek a január 14-ei szegedi kupafolytatásra, illetve a február 3-ai debreceni bajnoki küzdelmekre.
Szrecsko Szekulovics kissé megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy sem a karácsonynak, sem pedig a szilveszternek nem lett maradandó nyoma játékosaiban. Sőt, Kolonics Zoltán talpcsonttörését követően (két hónap után) először jelentkezett edzésre. Nem ennyire szívderítő Branislav Dzunics helyzete, aki az utolsó, Kaposvár elleni mérkőzésen szerzett kisebb sérülést. A szerb légiós (remélhetőleg már mihamarabb magyar állampolgár) könnyített munkát végez, de szó sincsen róla, hogy "Bane" ne tudna játszani a Ledon Green-nel megerősödött "B" csoportos SZEDEÁK elleni kupatalálkozón.
Kálmán még mindig jó formában
Már az első átmozgatáskor megmutatkozott, hogy a csapat válogatott irányítója, aki mellesleg 2000-ben az év játékosa lett hazánkban, sikeresen átmentette formáját az idei esztendőre is, pedig azt a tempót nem lesz könnyű tartania.
- Az Év játékosa cím számomra nagyon nagy megtiszteltetés. Éreztem, hogy elkaptam a fonalat, a társaság nagyon együtt van, és ezek azok a dolgok, amelyek nélkül nem lehetne jó teljesítményt elérni. A folytatás egyébként nem ígérkezik túl simának, mivel az ambiciózus, és a második vonalban erős gárdának számító csongrádi csapat odahaza nagyon veszélyes lehet, a debreceni turnéról pedig tavaly óta szomorú emlékeink vannak. Nyilván nem várható olyan könnyed kis játszadozás, mint a Kelet-Nyugat gálán volt látható - vázolja lapunknak a várható jövőt Kálmán László.
Szervezési hibák a Kelet-Nyugaton
És, ha már az évzáró kosárfesztivál szóba került, ne menjünk mellette el egy-két apróság megemlítése nélkül. Sajnos a Budapest Sportcsarnok tavalyi leégése miatt kénytelen volt a szövetség a rendezvényt egy kisebb terembe vinni (Körcsarnok). Remekül sikerült kihasználniuk a villámgyorsan felhúzott könnyűváz szerkezetes SAP csarnokot, ahol gyerekeknek rendeztek "mini-bajnokságot". A problémát talán itt kezdődtek. Először is 83 csapat hiába nevezett, és utazott fel, többnyire vidékről a fővárosba, nem játszhattak, mondván megtelt a főtábla. Ez rendben is lenne, csak elfelejtettek szólni a csapatoknak, hogy akkor ne jöjjenek. A gondot csak tetézte, hogy a nevezett csapatoknak megígérték az ingyenes belépő a Körcsarnokba rendezett gálára. Mi lett azokkal, akik neveztek, de nem játszottak? Csupán annyi, hogy kívül rekedtek a Kelet-Nyugatról is, de vigasztalhatta őket az a tény, hogy többen így jártak azok közül is, akik legalább játszhattak. Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy a "főmérkőzés" utolsó negyedét futóórával mérték (még büntetődobáskor is pörgött a másodpercmutató), mondván az egyéb programokkal (könnyűzenei fellépők) elhúzódott a program...
Tőke
Csapatról, klubról bővebben:
Falco honlap