18 év után lesz újra Alba-Falco döntő

A két csapat eddig egyszer találkozott egymással a fináléban, akkor 4-1-re a Fehérvár bizonyult jobbnak.

Az Alba nyolcadszor, a Falco negyedszer

Szombat este eldőlt, hogy az alap- és középszakasz-győztes Alba Fehérvár-Puebla Plus lesz a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ellenfele az idei bajnoki döntőben.

A sárga-feketék közel negyven éves történetük során negyedik alkalommal jutottak el a fináléig, eddig egyszer sikerült bajnoki címet szerezniük, 2008-ban, Srecko Sekulovic irányításával, a megyei rivális Körmend otthonában vágták le a hálót Kálmánék. Az Alba Fehérvár már hétszer játszott magyar bajnoki döntőt, négyszer sikerült is elhódítani a trófeát.

18 éve volt az eddigi egyetlen Alba-Falco döntő

Érdekesség, hogy eddig egyszer került sor a történelemben Alba-Falco „aranycsatára”, közel húsz évvel ezelőtt, még az 1998/99-es szezonban.

Az volt a hatvanhetedik férfi kosárlabda-bajnokság a sorban. Tizenkét csapat indult el, akik két kört játszottak egymással az alapszakaszban, majd az 1–8. helyezettek három győzelemig tartó, egyenes kieséses rájátszást vívtak egymással, a finálé azonban már négy győzelemig tartott.

A fehérváriak akkor Farkas Sándor irányításával bajnoki címvédőként érkeztek, míg a vasiak első alkalommal döntőztek. Az Alba Fehérvár-Puebla Plus vezetőedzője, Branislav Dzunic akkor a Falco játékosa volt...

Dzunic és Halm egymás ellen
Albacomp-archív

A duplázásra jó esély mutatkozott Fehérváron, hisz a kulcsemberek maradtak, bár a rutinos Bodrogi Csaba távozott. Aztán beütött a mennykő: az Albacomp cég vezetőjét, a kosárszakosztály igazgatóját, Minárovits Jánost letartóztatták gazdasági bűncselekmények gyanújával. A jövő egyszeriben kérdésessé vált, az NBA-t is megjárt Blanks távozott, ellenben a többi kulcsember úgy döntött, marad.

Az Albacomp pedig a címvédésnek ellentmondást nem tűrően vágott neki, Dávid Kornél elképesztő formában termelte a pontokat és a Blanks helyére igazolt horvát irányító, Albert Karner is telitalálatnak bizonyult. Ám ekkor jött Dávid újabb amerikai kalandja, mely végül a chicagói szerződést eredményezte. A helyére egy szabadon igazolható, horvát-amerikai centert sikerült szerződtetniük, Anthony Maroney személyében.

Gémes a kupával, mellette Trepák, a szomorú szombathelyi center
Albacomp-archív

Az alapszakasz 18 győzelemmel és 4 vereséggel nyerte meg az Albacomp-SZÜV, a Falco-Írókéz KC 16 sikerrel és 6 vereséggel harmadik lett. A Fehérvár a ZTE KK-t a negyeddöntőben 3-2-vel ejtette ki. Már majdnem rögtön a rájátszás első körében megszületett a nagy meglepetés: a ZTE 2-0-ra vezetett (a pályaelőnyt az első meccsen egy 0-17-es kezdésnek köszönhetően bukta el az Alba); végül fogcsikorgatva visszatornázta magát a bajnok a szakadék széléről. Az elődöntőben pedig ugyancsak öt meccsre kényszerült az Atomerőmű SE-vel szemben. A szombathelyiek 3-2-re verték a Szolnoki Olaj KK-t az első körben, majd pályahátrányból indulva 3-1-el mentek tovább a Matáv Pécsen.

A bajnok 4-1-es összesítéssel az Albacomp lett, miután az első három meccset megnyerte, a negyediket Szombathelyen elveszítette, az utolsót azonban odahaza újra behúzta (79–60, 85–84, 87–78, 70–87, 77–66).

A párharc első meccse:

Albacomp-SZÜV - Falco-Írókéz KC Szombathely 79-60 (39-30)

Székesfehérvár

Albacomp: Shannon 18/3, Halm 8, Matus 6/6, Karner 13/6, Maroney 21. Csere: Sajni -, Képli 2, Baumgartner 5, Varga -, Gémes 6.

Falco: Kálmán 19/9, Dzunics 6, Walke 4, Pankár 5/3, Wiley 18. Csere: Krivacsevics 1, Bosnjak 7, Trepák -, Henrik -, Feigl -.


A párharc második meccse:

Falco-Írókéz KC Szombathely - Albacomp-SZÜV 84-85 (49-46)

Szombathely, Sugár úti Sportcsarnok

Falco: Kálmán 19/3, Dzunics 20/3, Walke 18/6, Wiley 8, Bosnjak 8. Csere: Pankár 4, Krivacsevics 5.

Albacomp: Shannon 16/12, Halm 12/3, Matus -, Karner 19, Maroney 19. Csere: Gémes 17/3, Varga 2, Sajni -.


A párharc harmadik meccse:

Albacomp-SZÜV - Falco-Írókéz KC Szombathely 87-78 (45-41)

Székesfehérvár

Albacomp: Shannon 29/3, Halm 16/6, Matus 3/3, Karner 4/3, Maroney 20. Csere: Varga -, Gémes 15, Baumgartner -.

Falco: Kálmán 6, Dzunics 22/6, Walke 17/6, Wiley 3, Bosnjak 12. Csere: Pankár 10/6, Krivacsevics 4, Trepák 4.


A párharc negyedik meccse:

Falco-Írókéz KC Szombathely - Albacomp-SZÜV 87-70 (48-37)

Szombathely, Sugár úti Sportcsarnok

Falco: Kálmán 7, Dzunics 10, Walke 26/9, Pankár 14, Bosnjak 6. Csere: Krivacsevics 2, Trepák 14, Mujanovics 6/6, Henrik -, Feigl -.

Albacomp: Shannon 12/3, Halm 2, Matus 1, Karner 18, Maroney 23. Csere: Gémes 11, Varga 3/3, Baumgartner 4, Sajni 4.


A párharc ötödik, utolsó meccse:

Albacomp-SZÜV - Falco-Írókéz KC Szombathely 77-66 (41-26)

Székesfehérvár, 3000 néző
Vezette: Dr. Valovics, Bodnár

Albacomp: Shannon 14/3, Halm 11/3, Matus 3/3, Karner 18/6, Maroney 14. Csere: Varga 4, Gémes 13.

Falco: Kálmán 16/3, Walke 20, Pankár 8, Wiley 14, Bosnjak 2. Csere: Krivacsevics 3, Trepák 3/3, Mujanovics -.

Farkas Sándor, a bajnok Albacomp-SZÜV vezetőedzője: - Mit is mondhatnék, nagyon boldog vagyok, örülök, hogy a kupagyőzelem után a bajnoki aranyat is meg tudtuk szerezni. A tavalyi aranyérmünk könnyebb volt. Ezért ennek jobban örülök, a fiúk mindent megtettek, úgy érzem megérdemelten szereztük meg az aranyérmet.

Földi Sándor, az ezüstérmes Falco-Írókéz KC Szombathely vezetőedzője: - A hazai győzelem után bíztam abban, hogy Fehérváron sikerül 3-2-re hoznunk az állást. Ez sajnos nem jött össze, a fehérváriak megérdemelten lettek bajnokok. Gratulálok az Albacompnak a bajnoki cím eléréséhez, megilletődve kezdtünk, sajnos a külső posztokra nem maradt csereemberem, így a nagy hátrányt már nem tudtuk behozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!