A II. Horváth Zoltán Emléktorna második napján a FALCO a Pardubicét fogadta.
Nagy lendülettel vágtak neki a meccsnek a csehek. 4:22 volt hátra az első negyedből, amikor Bencze Tamás edző 8-15-nél időt kért. Beállt Pantelics, remek védekezésének és fontos pontjainak köszönhetően feljöttünk négy pontra. Rögtön időt is kértek a csehek. Tíz perc után 15-19 volt oda.
Harazin perceivel indult a második etap, négy perc alatt kiegyenlítettünk. Bencze Tamás edző szinte másodpercre pontosan ugyanakkor kért időt a második negyedben, mint az elsőben. Az állás ekkor 28-31 volt. A hajrára eggyel nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Pardubice. Azt azért hamar megállapíthattuk, ez a cseh csapat bizony más kávéház. Nem lehet kihagyni ellenük egy percre sem. Mivel mi mégis megtettük ezt a „szívességet” nekik, a félidőben 46-32-re vezettek.
A szünet után állandósulni látszott a két csapat közti különbség. Elképesztően gyengén dobunk mostanában a triplavonal mögül. Az első hármasunkra ma például 25 percet kellett várni. Bár voltunk már 20 pontos hátrányban is, Kálmán és Szabó révén a negyed végére kozmetikázni tudtunk az eredményen.
57-68-ról vártuk az utolsó felvonást. A második félidőben - Timberlake sérülése miatt - soha nem látott felállásokat próbálgatott Bencze Tamás edző, hol több, hol kevesebb sikerrel. Parázs lett a vége, a csehek reklamáltak, néha talán már a kelleténél is durvábban játszottak, a meccset viszont a papírformának megfelelően simán nyerték.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!