Kikapott a Falco Kaposváron

Váradi Benedek szenzációsan játszott.

A hazai alakulatból ezúttal csak Baki Gergely hiányzott, aki még az Alba Fehérvár elleni első előkészületi meccsen szenvedett szemsérülést. A játékos folyamatosan gyógykezelés alatt áll. A klubnál jelenleg az MRI-vizsgálat eredményére várnak, azt követően derül ki, szükség van-e további beavatkozásra.

A vendég, bajnoki ezüstérmes szombathelyi gárda első előkészületi meccsét vívta Kaposváron. A vasiak ezúttal is minőségi játékoskeretet állítottak össze. Hazatért nevelőegyesületéhez Olaszországból Perl Zoltán, aki a közelmúltban az Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott egyik legjobbja volt. Ő és Tóth Norbert azonban még nem léphetett pályára a somogyi megyeszékhelyen - írja a delfinek.hu.

Borisov és Pustahvar pontjai nyitották a meccset és a jól védekező vendégek ellen csak a negyedik percben született meg az első kaposvári kosár, Spica révén. Mindkét alakulat próbált gyors akciókat vezetni, de a hazaiaknál több hiba csúszott a játékba. A negyed végére aztán sikerült feljebb zárkózniuk a somogyiaknak. A folytatásban mindkét együttes többet cserélt. Ekkor Evans irányított a kaposváriaknál, Hock pedig remek triplával mutatkozott be. Átmenetileg sikerült a vezetést is megszerezniük a kék-fehéreknek, de Váradi gondoskodott a Falco újabb pontjairól. A vasi hátvédet nem tudták tartani a hazaiak, nagy érdemei voltak abban, hogy a félidő végén ismét csapata tartott előrébb. A nagyszünet után látványos támadásokat vezetve fordított a Kaposvári KK, amelyben Ivosev, Spica és Evans is tíz pontig, vagy fölé került. Jó csapatjátékkal alakította 61–51-re az eredményt a somogyi alakulat, amely a negyedik negyedet Dunn 2+1-es akciója miatt tíz pontos előnnyel indíthatta. Govens révén átmenetileg felzárkózott a Falco, de a végig fegyelmezetten kosárlabdázó somogyiak Spica és Papp Péter kipontozódása ellenére is nyerni tudtak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!