Hátrányba került a döntőben a Falco

A második negyedben kivették a szombathelyiek kezéből a vezetést.

A korábbiakhoz képest felforgatott kezdőcsapattal állt fel a Falco, Barham helyett Kovács, Tóth helyett pedig Zigeranovic szerepelt. Kapkodva, sok hibával indítottak ezúttal is a csapatok. Shepard ment bele Govensbe, ám így is dobhatott két büntetőt, melyből csak a második volt sikeres. Sok adok-kapok után – óriási birkózás ment a pályán minden pozícióért és labdáért – Mohammed szerezte a meccs első tripláját a jobb sarokból, Zigeranovic pedig büntetőkkel faragott csapata hátrányán (6-5). Govens ma is egészpályás őrző(ke)t kapott. Ennek ellenére távolijával kiegyenlített (8-8), majd egy sikeres büntetőjével át is vette a vezetést a Falcónak. A színvonal ma sem volt túl magas. Meglógtak a sárga-feketék, a hetedik percben, 11-15-nél időt kért Dzunic. Sok volt a fault mindkét oldalon, Barham triplája és Tóth ziccere után 15-26-tal zárult az első negyed.

Alig több mint egy perc után már három csapathibája volt a Falcónak, két és fél perc alatt pedig bónuszban is voltak, így sorban állhattak a vonalra Lóránték. 8-2-vel kezdett az Alba (23-28), Govens törte meg a hosszú szombathelyi gólcsendet. 23-30-nál Sekulovic kért időt, egészen 31-34-ig zárkózott az Alba. Váradi kosara után Dzunic hívta magához övéit. Feszültté vált a meccs, több eset is vitára adott okot a kispadoknál és a lelátón, a vendégek például Mohammed könyökösénél és Lóránt lerántásáért is sportszerűtlen faultot reklamáltak. A játékvezetők utóbbi esetet visszanézték a videóról, és aztán engedték tovább a játékot. Sőt végül a reklamáló Zigeranovicra fújtak egy technikait. Shepard kosarával zárult a félidő, a végére visszavette az előnyt az Alba (37-36).

Lóránt triplájával és Keller horgával nőtt a különbség a fordulás után. Váradi triplájával kapaszkodott a Falco, de Edwards hamar értékesített egy ziccert. 50-41-nél kialakult a legnagyobb hazai vezetés, időt is kért a Szombathely, sokkal jobban kezdett a Fehérvár (13-5). Amikor már több mint tíz volt közte, úgy tűnt, szétesett a Falco (54-41). A 27. percben ráadásul a vasiak egyik kulcsembere, Pustahvar megkapta negyedik faultját. Amint tízen belül kerültek a fekete mezesek, Taylor dobott egy triplát. Mindezek ellenére sem adta fel a Falco, az utolsó percben Govens zsákolása után feljött hatra (61-55). Váradi második extra hármasát dobta, utóbbival zárult a harmadik negyed (63-58).

Tóth tette vissza Váradi rossz triplakísérletét a palánk alól, majd Keller korrigálta Lóránt homályát. A 32. percben Mohammed támadójával a negyedik faultját szedte össze, nem sokkal később a túloldalon Medford is kipontozódás szélére került. Edwards ziccere után megint elléptek a Fejér megyeiek (69-60), de 6-0-val újra meccsbe jöttek a vasiak. Időt is kért Dzunic (69-66). Picit megint nyílni kezdett az olló, de aztán Govens triplájával 73-71 lett, három perccel a vége előtt. Sőt, Barham kiegyenlített, 73-73-nál megint időt kért Dzunic. Nagyon mélyről jött vissza a Falco. Barham egy büntetője után Taylor vágott be egy triplát, majd Zigeranovic labdáját Edwards leszálló ágban ütötte el. A játékvezetők azonban visszanézték az esetet, és elvették a kosarat. Govens egy perccel a vége előtt szórt be egy fontos triplát (78-77), majd Keller szerzett bravúr kosarat (80-77). Sekulovic időkérése után Govens elkapkodott középtávolija lejött. Edwards büntetőzött jól kétszer is, közte Barham rontott távolról. Összességében megérdemelten nyert az Alba, de nagyot küzdött a Falco is.

Branislav Dzunic, az Alba Fehérvár-Puebla Plus vezetőedzője: Hasonló meccs volt, mint az előző kettő. Megint kiegyenlített csatát láthattunk, ahol a végjátékban összeszedettebbek voltunk, jobb döntéseket hoztunk támadásban, és az utolsó pár védekezésünk is sikerült.

Srecko Sekulovic, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: A második félidőben hiányzott a ritmus a játékunkból, a végén ugyan visszajöttünk, szoros lett a meccs, de megint pici, apró dolgok hiányoztak ahhoz, hogy fordítani és nyerni tudjunk. Sajnálom, de ez van. A kritikus momentumokban mi tiszta dobásokat hagytunk ki, nem koncentráltunk eléggé. A Fehérvár jó csapat, erős csapat, minden hibát megbüntet. Bízom benne, hogy hazai pályán jobban játszunk, mint legutóbb. Megyünk tovább, és megpróbálunk javítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!