A ZTE kosárcsapatának hivatalos álláspontja: "nincsiszombathely", de aztán megtalálták

Bencze Tamás Real Madridos nyilatkozatával még nem ért véget a kék-fehér komédia. Frissítve: időközben módosították a gyalázatos posztot.

Frissítve:

A zalaegerszegi csapat cikkünk megjelenése után megtalálta Szombathelyt, lehet rögtön a tabella teteje felé kellett volna keresni, és módosították, majd eltávolították a posztot.

De az internet nem felejt, így itt az eredeti poszt:

Nem tudják emelt fővel viselni a vereséget Zalaegerszegen
Nyugat.hu

Korábban írtuk:

Sportszerűtlenül és nehezen viseli szombathelyi vereségét a Zalakerámia ZTE KK kosárcsapata. A csütörtöki találkozó után Bencze Tamás, aki Szombathelyen érte el első edzői sikerét férficsapattal, kente a játékvezetőkre a vereséget, ami azonban ma történt az alapvetően új fejezetet nyit a magyar kosárlabda történetében.

A Zalakerámia ZTE KK csapata hivatalos Facebook oldalán közölte: "nincsiszombathely".

Bízunk benne, hogy a Falco vezetősége nem hagyja szó nélkül a történteket, és panasszal fordul a zalaegerszegi klubhoz, illetve az MKOSZ-hez.

A ZTE csapatának nem ez az első furcsa hivatalos megnyilvánulása. Azt követően, hogy a csapat drukkerei a Körmenden lejátszott felsőházi meccsen, végig "négerezték", "afrikázták" a meccset, megköszönték a sportszerű biztatást, és üdvözölték szurkolóikat.

Furcsa idők járnak most arrafelé.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!