A csapatot a következő bajnokságtól új névadó szponzor segíti. Maradnak a meghatározó játékosok is.
A tavaly kezdődött konszolidációs folyamatnak köszönhetően a csapat anyagi
helyzete stabilizálódott és a Swietelsky építőipari cég amelynek Szombathelyen
is van képviselete úgy döntött, hogy ezentúl névadó szponzorként segíti
tovább a szombathelyieket.
Azonban nem csak a Swietelsky, hanem a Falco Rt. is tovább támogatja a kosarasokat, sőt
Ipkovich György polgármester is kijelentette, hogy a város továbbra is kiáll a csapat
mellett mind anyagilag, mind erkölcsileg.
A gárda elnöke Gráczer György elmondta, hogy tavaly súlyos anyagi gondokkal
küzdöttek, ezért a klub a városhoz fordult segítségért. A képviselők
"megfogták" a csapat kezét és mentőövet dobtak nekik. A gárda
ezután a saját nevelésű és a Vas megyéhez kötődő fiatalokra építette a jövőt,
és a fiúk meghálálták a bizalmat, hiszen a hatodik helyen végeztek.
Fekete Lajos, a Falco Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a sportcsarnok építéshez is
hozzájárult a cég 400 millió forinttal. És ahogy húsz éve, most is kiállnak a
csapat mellett a legnehezebb anyagi gondok közepette is.
Nem mellékesen, hogy a csapat meghatározó játékosaival is megállapodtak a
sárga-feketék. Kálmán László, Pankár Tibor, Henrik István, Feigl Imre, Horváth
Roland, Borszéki Csaba és Gráczer Zsolt is további egy évvel meghosszabbította a
szerződését.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.