Jobb második félidejével verte a Körmend a Falcót

Tíz nap alatt másodszor örülhettek a piros-feketék a vasi rangadó után.

Természetesen ezúttal is telt ház fogadta a csapatokat a vasi rangadón. A hazaiak hat légiósa közül Cole Dickerson maradt ki, az újonnan igazolt amerikai erőcsatár csak tegnap érkezett meg Körmendre.

Zsigeranovics sérülése miatt eddig még nem látott ötössel kezdett a Falco. Barham vezérletével a vendégek kapták el hamarabb a ritmust, 4-10 után azonban megtorpantak. 6-0-val kiegyenlítettek, majd nem sokkal később fordítottak is a hazaiak, ekkor főleg Csorvási volt elemében. Szekulovics edző Gibbs hármasa után, a 7. percben, 20-15.nél időt kért. A sárga-feketék szívós, agresszív védekezését sok faulttal büntették a játékvezetők. Az első negyed után 24-19 volt az állás.

Zsigeranovics zsákolásával és Govens triplájával kiegyenlítettek a szombathelyiek. A Falco szerb centere nagyon felpörgött, 26-28-nál már újra vendég előnyt mutatott a tábla, Potocnik edző időt kért. Továbbra sem találta a fogást a Falcón a Körmend, így nem sokkal később, a negyed derekán, 32-32-nél újra a szlovén mester mutatta fel a T-betűt. Mindkét oldal sokat hibázott, tapintani lehetett a feszültséget a rangadón. Az első félidő 44-41-el ért véget.

Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Izgalmas, jó meccs volt
Vágvölgyi Bálint

Allen és Ferencz kosarával indult a második játékrész, amire Barham egy triplával felelt. Hiába próbálta lerázni ellenfelét az MTE, nem sikerült. A 23. percben Kovács triplája után, 51-50-nél Potocnik újabb időt kért. Visszaesett az iram, újra hibát hibára halmoztak a csapatok. Barham zsinórban szórt be két triplát, tizenkilencedik pontja után már a Falcónál volt az előny (57-59). Kromah és Ferencz azonnal válaszolni tudott rá, a végére rákapcsoltak a piros-feketék, az utolsó felvonás 70-62-ről indult.

”Ti miért csak az első napra vásároltok jegyet a Magyar Kupára…?” – szólt a kiírás a körmendi B-középből, mire „Parasztok hol van a háló?” rigmussal felelt a másik oldal. 6-0-val ijesztett rá a Falco a Körmendre (70-68), Potocnik másfél perc után máris lépett a zsűriasztal felé. Pillanatok alatt változott a játék képe,75-68-nál Szekulovics hívta magához csapatát. Allen hármasát követően kialakult a mérkőzésen a legnagyobb különbség a csapatok között (78-68). Kicsúszott a meccs a Falco kezéből, három perccel a vége előtt 87-73 volt az állás. Visszajöttek még tízre a szombathelyiek, de a Körmend győzelmére már nem jelentettek veszélyt. Tíz nap alatt másodszor is legyőzték a piros-feketék megyei riválisukat, akiknek annyi vigaszuk lehet, hogy az alapszakaszban jobban állnak egymás elleni eredményben.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak, és az edzői stábomnak is. Jó együttes ellen játszottunk, és keményen oda kellett tenni magunkat. A meccsen sok hibát vétettünk, ez egyrészt annak volt betudható, hogy a csapat új tagokkal bővült és látni, hogy kell még idő az összeszokáshoz. Ezzel együtt gratulálok a csapatnak a győzelemhez, köszönjük a szurkolóknak a bíztatást.

Szrecsko Szekulovics, a Falco vezetőedzője: Gratulálok a kollégámnak, kemény meccs volt. A mai mérkőzésen sokkal jobban játszottunk, mint legutóbb Győrben. Körmenden nehéz játszani ezt tudtuk, ezért próbáltunk a meccs elején egy alacsony szerkezettel meglepetést okozni. Pettyre külön készültünk, őt Kovács Péterrel próbáltuk meg „leszedni” a pályáról. Sikerült is megzavarni őt. Sok lepattanót leszedtünk, jól védekeztünk. Két hazai pályás meccs vár ránk remélem győzelmekkel tudjuk folytatni a bajnokságot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!