Ez a hétvége a Falcóról szólt

Szrecsko Szekulovics csapata imponáló magabiztossággal győzte le a BC Komarno-t is.

A Falco KC és BC Komarno játszotta a Horváth Zoltán Emléktorna fináléját. A vasiak pénteken lesimázták a Paksot, míg a szlovákiai csapat a Szolnokon keresztül jutott a döntőbe.

Két jó passzban lévő csapat csatáját hozta az első tíz perc. Sokáig felváltva potyogtak a kosarak. Az 5. perc végén 7-10, két perccel később 11-13 az eredményjelzőn. A Falco egy Medford triplával vette át a vezetést.14-13. Az előny azonban tiszavirág életű volt, a Komarno jól dobott távolról, és visszavezette a vezetést. 17-22 a negyed vége.

Falco KC Szombathely - BC Komarno
Jó meccs volt
Mészáros Zsolt

A második negyedet nagyon elkezdte a Falco. Kovács Péter "tépte" a védőlepattanókat, elől pedig termelte a pontokat. Csapat legjobbja volt, neki köszönhető, hogy 24-22-re átvették a vezetést a sárga-feketék. Kovács mellé csatlakozott Tóth is, ami a jó játékot illeti, és ezzel már végképp nem tudtak mit kezdeni a vendégek, akik 34-26-nál időt is kértek. Hiába. Az első félidőt 43-29-re a Falco nyerte.

A harmadik negyedbe belekezdett a Falco. Medford és Govens is betalált kívülről. Pillanatokon belül 51-34 lett, és a jóformában lévő szombathelyiek már nem is engedték ki a mérkőzést a kezükből.

59-45-ös harmadik negyed után, a Falco végül 74-61-re megnyerte a meccset, és a Horváth Zoltán Emléktornát.

VII. Horváth Zoltán Emléktorna

1. Falco KC
2. BC Komarno
3. Szolnoki Olaj KK
4. ASE

Legjobb center: Lengston (BC Komarno)
Legjobb hazai játékos: Váradi Benedek (Falco KC)
MVP: Medford (Falco KC)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!