Kevés pontos dobást láthatott a mérkőzés elején a kecskeméti közönség, a Falco különösen nehezen találta a gyűrűt. A nyolc közé jutásról még nem tett le a tavalyi ezüstérmes, harcosan játszott, a szombathelyiek az első három percben csak két pontot szereztek. Később a harcosan kosarazó Wright segítségével mégis átvették a vezetést, de Ivosev sem hagyta magát, a Kecskemét pedig szűken, de nyerte az első tíz percet.
Távolról pocsékul céloztak a felek, közeli kísérlete viszont jóval több volt a hazaiaknak, akik a második negyed elején is vezettek. Ivosev érte el először a 10 pontot. Kálmán László ezúttal is korán pályára küldte a fiatalokat a Falcóban. 28-24 után meglódult kicsit a Falco, zsinórban hat pontot szerzett, amivel időkérésre késztette Borisz Maljkovicsot. Replhorde és Váradi felelt ekkor a vendégeknél a pontokért. Befagyott a hazai termés, a második negyed második felében két kosarat tudtak összehozni, így félidőben a Falcónál volt az előny (32-34). Húsz kinti kísérletből egyszer sem találtak be a csapatok az első húsz percben...
Pongó Martin négy pontjával kezdődött a harmadik negyed, amikkel fordított a KTE. Wright azonban válaszolt, majd Burgess bedobta a meccs első tripláját. Ekkor azonban kicsit meglódult a hazaiak szekere, 36-40 után egy 11-2-es sorozatot produkáltak, így Kálmánnak kellett időt kérnie. Ismét lelassult a kosártermés, de ez most a Falcónak kedvezett, Lekli József összeszorgoskodott pontjaival visszakapaszkodtak ellenfelük nyakára, a center tizenharmadik pontjával el is tüntették a hátrányukat. Végül Karahodzsics duplájával a Kecskemét zárta minimális előnyben a negyedet (51-49).
A negyedik tíz percet remekül kezdte a Falco, Lekli továbbra is remekelt és Bazsó is beemelt egy hármast. 7-0-ás vendég sorozat után jött Djeraszimovics kosara, majd néhány eladott labda itt is, ott is. Ivosev felhozta egy pontra csapatát, de Relphorde jókor dobta első tripláját (55-59). Marko Djeraszimovics úgy gondolta, neki is elő kell lépnie a vezérek közé, öt pontot rámolt be gyorsan, majd Ivosev is megfejelte ezt egy triplával, és a 8-0-ás etap után a Kecskemét vezetett 63-59-re. Másfél perc volt még hátra, a Falco időt kért. De nem tudott faragni hátrányából, az utolsó perc 65-61-nél kezdődött. Thomas Jermaine két büntetője fontos pillanatban maradt ki, a Falco nem tudott betalálni kintről sem, a mezőny legjobbja, Ivosev keze viszont nem remegett, így a Kecskemét megnyerte a számára fontos találkozót és őrzi reményét a nyolc közé jutásra.