Ezen a héten és a következő kettőben Marcaliban edzőtáborozik az U18-as fiú kosárlabda válogatott, amelynek első megméretésére június 23-25-én kerül sor Grúzia ellen, 29-én és 30-án pedig az osztrákokkal játszik a csapat. Zsoldos András együttesében öt Falco játékos szerepel: Perl Zoltán, Bán Tibor, Bazsó Brúnó, Váradi Benedek és Hódi Patrik.
A július 18-28-án Strumicában sorra kerülő B-divíziós EB-n a magyar válogatott az A-csoportban szerepel a házigazdákkal, Finnországgal és Dániával.
Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, az U20-as magyar kosárlabda válogatott május végén Szombathelyen kezdte meg a felkészülést. A csapat múlt héten átköltözött Körmendre, ahol egészen a romániai B-divíziós EB-ig edz. A Váradi Attila által irányított nemzeti együttesnek öt szombathelyi játékos is tagja: Bognár Kristóf, Simon Kristóf, Blaskovits László, Bakk Krisztián és Sinkovits Dániel. A mieink gyúrója a Falco KC kiváló masszőre, Tanai Zoltán.
A magyar válogatott a kontinenstornán a házigazdákkal, Nagy-Britanniával, Lengyelországgal, Luxemburggal és Szlovákiával szerepel egy csoportban.