Szerdán este az olasz Varese együttesét fogadja a Falco a FIBA Eurocup ötödik játéknapján. A vendégek eddig kétszer nyertek, és kétszer veszítettek a C-csoportban, míg a szombathelyiek három vereség mellett egy győzelmet számlálnak, legutóbb hazai pályán az utolsó percben kaptak ki a svéd Södertalje csapatától. A két gárda olaszországi találkozóját a Varese nyerte 23 ponttal.
Kálmán László, a Falco vezetőedzője: Nagyon úgy tűnik, hogy elszállt a továbbjutásunk, de hazai pályán mindenképpen győzelemre játszunk. A Varese egy nagyon jó szerkezetű csapat, amely nagyon komoly kosárlabdát játszik. Fizikálisan sokkal erősebbek, mint mi. Idegenben tartottuk magunkat az első félidőben, de a másodikban bedaráltak minket a fizikumukkal és a gyorsaságukkal. Bízom abban, hogy sokan kíváncsiak lesznek olasz ellenfelünkre, és ha a svédek elleni mérkőzéshez hasonlóan okosan tudunk játszani, és hazai pályán sülnek a dobásaink, akkor meccsbe lehetünk. Ha nem, akkor valószínűleg ránk nézve nem lesz hízelgő az eredmény. Ezek a mérkőzések azért vannak, hogy tanuljunk, és próbáljunk másoknak is lehetőséget adni. Bízom abban, hogy akik szerdán pályára lépnek, azok élni tudnak ezzel a lehetőséggel. Kisebb-nagyobb sérüléseink vannak, de mindenki pályára fog lépni.