Szép lassan felőrölte a TF-et a Falco

Érvényesült a papírforma.
 
 
 
 
 

Szép lassan felőrölte a TF-et a Falco

Érvényesült a papírforma.

Három perc alatt 7-0-val kezdett a Falco. A hazaiak agresszív, kemény védekezésével nem tudott mit kezdeni az újonc. Lassú iramban csordogált a meccs, a gyenge színvonalú, pontszegény első negyed után 14-5 volt az állás.

Egymást múlták alul dobószázalékban a felek, a folytatásban így is átlépte a tízet a különbség. A 15. percben, 23-11-nél időt kért Mehmedovic edző. Váradi utolsó másodperces ziccerével 32-16-os állással zárult az első félidő, amely során a TF nem szerzett egy triplát sem.

Alig egy perc telt el a második játékrészből, amikor Reddic zsákolása után elmozdult az egyik palánk. Percekig állt a játék, Okorn is odaküldte fiatal játékosait, hogy segítsenek az Aréna Savaria munkatársának. Meghűlt a vér mindenkiben, amikor a következő akciónál Reddic labdát szerzett, és megindult a gyűrű felé, de szerencsére ezúttal inkább kiosztotta Currynek, aki kintről köszönt be. Pustahvar második tripláját jegyezte (bár a hivatalos jegyzőkönyv szerint csak az elsőt), 40-16 után Clark is megtörte a jeget, ez volt a kék mezesek első hárompontosa. Ettől aztán Beáknak is megjött a „lövőkedve” (40-22). Elkezdte színezni a Falco is, 50-25-nél időt kértek a vendégek. McLane triplájával zárult a harmadik etap (62-36).

Norfleet két hármasával átlépte a harmincat is a különbség. Nem született meglepetést, a Falco szép lassan felőrölte a sereghajtót, és magabiztos győzelmet aratott. A végére a vasiaknál is lehetőséget kaptak a fiatalok.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!