Szekulovics nehéz meccset vár Kecskeméten

Javítana idegenbeli mérlegén a Falco.
 
 
 
 
 

Szekulovics nehéz meccset vár Kecskeméten

Javítana idegenbeli mérlegén a Falco.

Szerdán este Kecskeméten játszik a Falco. Ellentétes utat járt be a két együttes a közelmúltban: a lila-fehérek legutóbbi öt meccsükből négyet elveszítettek, a vasiak viszont ötből négy akadályt sikerrel vettek.

- Nagyon nehéz meccsre számítok, tisztelem a kecskeméti csapatot, és az eddig elért eredményeit. A keret gerince már évek óta együtt van, Forray Gábor vezetőedző is egy kisebb megszakítással hosszabb ideje ott dolgozik. Hazai pályán rendre erősebbek, mint idegenben, ezért is mondtam, hogy nehéz dolgunk lesz. Már Szombathelyen is szoros meccset játszottunk velük, igaz akkor Govens nélkül álltunk fel. Legfőbb erősségük a Djeraszimovics-Ivosev-Karahodzsics tengely, kiegészülve most már Djukanoviccsal, ő ősszel ellenünk még nem játszott, de a statisztikák és a videók alapján látszik, hogy nagyon jó játékos. Rajtuk kívül a két Pongó és Hegedűs is bármikor képes hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Eddig nem voltunk túl eredményesek idegenben, remélem, hogy ezt a tendenciát most meg tudjuk fordítani egy győztes meccsel. A kulcs a támadójátékunkon lesz, fontos, hogy ne legyünk görcsösek. Kovács Péter a Pécs ellen elcsúszott a pályán, ami után újra fájdalmat érzett a bokájában. Továbbra is kezelésekre jár, remélem, hogy ő is ott tud lenni a csapattal a keretben, de ha nem muszáj, nem akarok kockáztatni, a Zete ellen nagy szükségünk lenne rá. Zsigeranovicsnak is fáj még egy kicsit a dereka, javult már ugyan az állapota, de még mindig terápiákra jár, nincs 100 %-os állapotban. Hódi Patrik lebetegedett, belázasodott, nem edzett, egyelőre nem tudom, hogy számíthatok-e rá holnap - mondta Szrecsko Szekulovics edző.

Mindenre felkészült a Kecskemét

Ősszel, novemberben 75-73-ra nyertek Váradiék, Forray Gábor csapata most érthető okokból revansra készül.

- Tisztában vagyunk vele, hogy a Falco egy jó csapat, nem véletlenül harmadik a tabellán, azonban nekünk a hátralévő meccseinkből minél többet meg kell nyernünk, lehetőleg az összes hazait. Tiszteljük a Falcót, amely hagyományosan egy jó támadó, jól passzoló csapat. Az öt légiósa mind kiváló képességekkel bír, az utóbbi időben többször is előfordult, hogy alacsony szerkezetben játszottak, Zsigeranoviccsal pedig dominánsabbak a palánk alatt. Több variációra is készülünk belőlük, de szerintem az lesz a döntő, hogy mi mennyire agresszíven tudunk védekezni és támadni. Molnár Marcira továbbra sem számíthatok, Ivosev már Zalaegerszegen is játszott, fog a Falco ellen is, reményeink szerint szép lassan visszanyeri azt a formáját, amiben a sérülése előtt volt - mondta Forray.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!