Revansot venne a Szegeden a Falco

Ha a sárga-feketék szempontjából kedvezően alakulnak a hétvégi eredmények, a forduló végén akár a második helyre is ugorhatnak a tabellán.
 
 
 
 
 

Revansot venne a Szegeden a Falco

Ha a sárga-feketék szempontjából kedvezően alakulnak a hétvégi eredmények, a forduló végén akár a második helyre is ugorhatnak a tabellán.

Szenzációs formában van a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata, amely december 10. óta legutóbbi nyolc meccséből hetet megnyert, odahaza pedig továbbra is őrzi makulátlan mérlegét (9/9). A sárga-feketék megérkeztek az élbolyba, jelenleg a tabella harmadik helyén állnak, ám ha szombaton legyőzik a Szegedet, és másnap a Körmend kikap Zalaegerszegen, máris a második pozícióba ugranak.

Lesz miért törlesztenie Szrecsko Szekulovics együttesének, hiszen az idei szezonban Szegeden szenvedte el egyik legsúlyosabb vereségét, október 30-án 95-79-re a kék-fehérek nyertek.

- Kötelező győzelem előtt állunk, szeretnénk visszavágni a Szegednek az őszi súlyos vereségünkért, akkor nagyon simán kikaptunk tőlük. Az utóbbi hetekben elég jó formában vagyunk, továbbra is tartom, hogy hazai pályán nem szabad csúszni, úgyhogy muszáj lesz ismét keményen játszani, nagyon kell koncentrálni, mert veszélyes meccs előtt állunk. Nagyon tisztelem a szegedi csapatot és edzőkollégám, Nikola Lazics eddigi munkáját, elég jó eredményeket produkáltak. Az a csapat, amelyik nyerni tudott a Szolnok ellen, az nem lehet gyenge. Keretüket tapasztalt, rutinos légiósok alkotják, akik igazán jól tudnak játszani, és remek kombinációt alkotnak a fiatal magyar játékosokkal. Hazai pályán többször is bizonyították, hogy bárkire veszélyesek tudnak lenni. Kovács Petinek bordaizom sérülése van, tegnap este csak tíz percet tudott edzeni, ma nem edzett, kezelésre jár, remélem, hogy holnapra minden rendben lesz vele - mondta Szrecsko Szekulovics vezetőedző.

"Tudjuk, hogy hova megyünk"

A túloldalon több ismerős arccal is találkozhatunk: a gárda egyik meghatározó tagja a bajnokcsapatunk egyetlen ma is aktív légiósa, Andrija Csirics, a kispadon pedig az a Nikola Lazics ül, aki korábban a Magyar Kupa döntőjébe vezette a Falcót.

- Szombathelyre megyünk, oda, ahol ebben a szezonban eddig szinte mindenki simán kikapott, legutóbb a bajnok Szolnok is kapitulált. Magas célok vannak a Falcónál, ennek megfelelően jól is játszanak, főleg hazai pályán. Abszolút komplett a csapatuk, nagyon hosszú kispaddal rendelkeznek, van öt külföldijük, rajtuk kívül pedig Váradi, Kovács, Tóth, Bognár és Simon is bármikor hozzá tud tenni a játékhoz. Ránk sajnos pont az ellenkezője jellemző, az utóbbi időben elég sok problémánk adódott a szűkösebb rotációnk miatt, sérülések és eltiltás is nehezítette a dolgunkat, az elmúlt egy hónapban nem tudtunk normálisan edzeni létszámgondok miatt. Tegnap éppen Lilov volt sérült, nem is edzett, de holnap játszani fog. Jó hír, hogy Juhos újra elkezdett edzeni a héten, ugyan vannak még fájdalmai, de segíteni akar a csapatnak, mindenképpen játszani szeretne. Most számunkra az a legfontosabb, hogy a rehabilitációk után végre ismét teljes lesz a csapat, mindenkire számíthatok a meccseken és újra normális keretek között tudunk edzeni. Nagyon nehéz dolgunk lesz, tudjuk, hogy hova megyünk, a Falco rendkívül erős, főleg hazai pályán. Mindenféle teher nélkül lépünk pályára, szeretnénk jól játszani, megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot. Számunkra most az a legfontosabb, hogy újra visszarázódjunk a régi kerékvágásba, egyelőre még számomra is kérdés, hogy mit tudunk nyújtani - mondta Nikola Lazics.

 
 
  • 2szurkoloo2017február11.21:32ÚjVálasz
    Idézet: iszek
    Ez nem magyar csapat. Ez idegenek gyülekezete edzőtől a játékosokig bezárólag.
    ...

    Persze...... Ha kikapnak, az a baj. Ha nyernek, a "idegenek" miatt nyernek, az a baj. Persze, az hogy az összes csapatban ennyi "idegen" van senkit sem érdekel. Emberek! 12-6-tal 2. helyen vagyunk! Aki csak a csapat vereségének tud örülni, nem kell hozzászólni! Szégyen, ami itt folyik.
    Hajrá FALCO!

     
  • 1iszek2017február11.20:20ÚjVálasz

    Ez nem magyar csapat. Ez idegenek gyülekezete edzőtől a játékosokig bezárólag.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!