Perl kaposvári játéka kérdéses

Szekulovics szerint kulcskérdés lesz a lepattanóharc.
 
 
 
 
 

Perl kaposvári játéka kérdéses

Szekulovics szerint kulcskérdés lesz a lepattanóharc.

A kilencedik Kaposvár fogadja a harmadik Falcót. Mindkét csapat győzelemmel hangolt a találkozóra, a somogyiak odahaza verték hat ponttal a sereghajtó Sopront, a vasiak pedig tízet számoltak a MAFC-ra, előtte pedig húszat a Jászberényre. Októberben 106-82-re a sárga-feketék győztek.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: A Falco egy topcsapat a magyar bajnokságban, erősebb kerete van, mint nekünk. Hazai pályán szeretnénk egy jó meccset játszani, aztán, hogy ebből mi sül ki, majd meglátjuk. Ez függ a szombathelyiektől is, hiszen olyan minőségi játékosokkal rendelkeznek, hogy ha 100%-on pörögnek, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz. Sok múlhat a dobóformán is, illetve nyolc nap alatt ez lesz már a harmadik meccsünk, mi nem vagyunk hozzászokva ehhez a sorozatterheléshez, befolyásolhatja az is a meccset, hogyan sikerül a regenerálódás. Vannak gondjaink, majd szombaton kiderül, hogy kikre számíthatok.

Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Nagyon tisztelem a Kaposvárt, erős hazai pályás csapathoz utazunk, nehéz dolgunk lesz. Palánk alatt nagyon domináns az Ivosev-Hendlein-Spica trió, kulcskérdés lesz a lepattanócsata, különösen a támadó lepattanók megszerzése. Nemrég a mezőnysorukat is megerősítették Gibbsszel, akit nem kell senkinek sem bemutatni. Nehéz meccsre számítok, főleg azért, mert vannak sérültjeink. Borisov ugyan már megpróbálkozott az edzéssel, holnap kiderül, hogy milyen állapotban lesz, Perl viszont szerdán deréksérülést szenvedett, nagyon remélem, hogy számíthatok rá. A fiatalok közül Durázi és Dancsecs is sérült, ők nem játszhatnak.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!