Nagyot léphet előre a Falco

A bajnok Szolnok érkezik Szombathelyre.
 
 
 
 
 

Nagyot léphet előre a Falco

A bajnok Szolnok érkezik Szombathelyre.

Szerda este újabb rangadót rendeznek a felsőházban: a hazai pályán továbbra is veretlen Falco a címvédő Szolnoki Olaj csapatát látja vendégül. A szombathelyiek legutóbb értékes győzelmet arattak Zalaegerszegen, míg az Olaj az Alba vendégeként szenvedett vereséget.

Szrecsko Szekulovics, a Falco vezetőedzője: Egy újabb rangadót játszunk, ezúttal a bajnokcsapat ellen, ezért nehéz mérkőzésre számítunk. Szoros a programunk, hiszen egy héten belül ez lesz a harmadik meccsünk, de a zalaegerszegi győzelem nagy erőt és önbizalmat adott a játékosoknak. Hazai pályán a saját szurkolótáborunk előtt lépünk pályára, ami mindenképp előny számunkra. Maximális koncentrációra lesz szükség az Olaj ellen. A kulcs a védekezésünk lesz, hiszen a Szolnok nagyon jó támadó csapat, melyben keretében remek légiósok, és Vojvoda személyében a legjobb magyar játékos is ott van. Medford a ZTE elleni meccsen összeszedett egy kisebb bokasérülést, de szerencsére nincs nagy baj. Majd meglátjuk, hogy mennyit tud játszani.

Kmézics Zorán, a Szolnok vezetőedzője: Szoros meccset remélek, mert a Falco az idei szezonban hazai pályán még nem veszített mérkőzést. A szombathelyiek már nyertek egyszer idegenben és még három találkozójukat is otthon játszhatják, ezzel előnyben vannak a vetélytársaik, a ZTE és velünk szemben. Fontos lenne számunkra, hogy nyerjünk az Aréna Savariában, régen győztünk idegenben, de úgy készülünk, hogy szerda este meglepjük a Falcót. Barnies napok óta velünk edz, és úgy néz ki, hogy ott lehet a pályán.

 
 
  • 2iszek2017április22.18:08ÚjVálasz

    Govens, Pustahvar, Zsigeranovics, Pavlicsevics,Vojvoda,Popovics,Eilingsfeld,Andric...hol a bánatban vagyunk?
    Ez a magyar NEMZETI bajnokság, vagy bozótlakók gyülekezete?

     
  • 1szurkoloo2017április19.15:57ÚjVálasz

    Mindenki az Arénába! Legyen pokoli hangulat, és meglesz a győzelem is. Ne merjék a bírók azt megint megcsinálni, mint Szolnokon!
    Hajrá Falco!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!